A petrezselyemárulás sok nőnek volt ismerős a diszkó korszak előtt, mikor még csak a társastáncok uralták a partikat bálokat. Ma újra szembesülnek vele egy-egy salsa partin.

Annak idején a báloknak megvolt a saját, kőbevésett etikettje, menetrendje. Talán pont a felesleges petrezselyem kereskedés kiküszöbölésére találták ki anno a táncrendeket, hogy a nők és a férfiak előre felkészülhessenek az estére. A diszkó, az induviduális tánc megjelenésével a nők felszabadultak a kötöttségek, a formalitás alól. Akár egyedül, akár csoportosan, de táncoltak, mikor kedvük szottyant. Egy táncőrültnek ez egy majdnem tökéletes állapot.

A társastáncok, jelen esetben a salsa térhódításával megjelentek újra a partik, ahol ugyan még táncrendek nincsenek, de valahol visszatértünk a régi bálok szokásához. Sajnos nem tudom, külföldön mi szokás, csak a magyar helyzetet tudom nagyjából kivesézni, s főleg azt, amit én tapasztaltam, illetve másoktól hallottam.

Egy szóval, már az első salsa partikon automatikusan életbe lépett a régi szokás: a férfi felkéri táncolni a nőt, aki türelmesen várakozik a parkett szélén. Azt a nőt, aki - az egyenrangúság világában - már megszokta, hogy a diszkóban akkor táncol, amikor akar. Most a salsa tanulásával és partikra járással felvállalja azt is, hogy megismerkedik a petrezselyemárus szereppel. Ha tetszik neki, ha nem. Valljuk be, nem kellemes szerep. Különösen annak, aki csak egyetlen okból megy el a buliba, hogy jól kitáncolja magát.

 Az ismerősökkel, barátokkal, fiúkkal és lányokkal oda- és vissza-, át- és megbeszéltük a felkérés és nem kérés helyzetét, mindkét szemszögből. Újra és újra felmerülő téma. Lányok (főleg kezdők) panaszkodnak, hogy a buli végéig egyetlen egyet sem táncoltak, csak álltak vagy ültek várva a fiúk felkérését. Vagy esetleg azt nehezményezik, hogy egy-egy fiú miért megy el mellettük rájuk sem pillantva minden buliban, pedig tudhatná, hogy táncol olyan jól ő is, mint bármelyik hasonló szinten tartó lány. S el-elhangzik a partikon egy-egy lány szájából: bárcsak fiú lehetnék, és annyit táncolhatnék, amennyit akarok.

S ott vannak a jobb érzésű fiúk, akik elmondják, hogy bár a kedvenc partnereiket, a barátaikat is felkérik, de minden buliban igyekeznek olyan lányokat is megtáncoltatni, akiket ritkán vagy soha nem látnak a parketten megpörgetve.

Nehéz elhinni, de bizony férfiakat is hallottam panaszkodni. Hiába voltak lelkesek, hogy ismeretlen helyen ismeretlen lányokat táncoltassanak meg, nagy meglepetésükre kosarat kaptak. Nem egy, nem kettő lánytól.

Meg kell említenem a bátortalan fiúkat, akik jórészt karba- vagy zsebretett kézzel állnak, nézik a salsázókat, majd egy-egy tánc erejéig bebátorkodnak a táncolók közé karjukon az aktuálisan felkért lánnyal. Aztán újra a szélről bámulnak bele a tömegbe.

S minden tiszteletem azoké a fiúké, akik megérkezésük első pillanatától a záró számig szinte végigpörgik a bulit úgy, hogy minden zeneszámot egy másik lánnyal ropják. Igen, ilyenek is vannak!

És hallottam olyan megnyilatkozást is egy-két pasitól, hogy inkább a minőségre megy, mint a mennyiségre. Ergo, szerintük nem kell a partit végig táncolni, elég csak egy-egyet, de az olyan legyen. S természetesen azt is csak bizonyos lányokkal.

 Persze, biztatják a lányokat, hogy a nő is felkérheti a fiút, de ... az nem az igazi. Ha a DJ bemondja, hogy a következő szám a lányoké, akkor már támogatást kapnak rá, tehát "jogos" a lány kérése a fiú felé. Tudom, vannak lányok, akik azt mondják: inkább felkéri a fiúkat és végigbulizza a partit, minthogy a parkett szélén árulja a másnapi ebéd ízesítőjét. (Bár elégedett vagyok azzal a táncmennyiséggel, miket a partikon ejtek, de vannak bizonyos zeneszámok, melyekre salsázni akarok, és nem bízom a véletlenre, tehát egy, esetleg két hölgyválaszt megengedek magamnak egy este.)

S hamár a hölgyválasznál tartok! Ahogyan egy férfinak rosszul esik, hogy kikosarazzák, úgy egy nőnek még jobban. Még az is, ha csak egy kelletlen szájhúzásnak tűnő mozdulat jelenik meg a férfi arcán a lány felkérése alkalmával. Tudja az a pasi egyáltalán, milyen úgy végigállni egy bulit, hogy egyetlen egyszer sem táncolhat, mert nem kérik fel? Vagy talán csak soha nem kapott még kosarat...

Két emlékezetes salsa partimat említeném meg: a legelsőt és az egyik legutóbbit. Az előbbit elkeseredve hagytam ott, mert naiv kezdő létemre azt gondoltam, hogy sokat fogok táncoln. Hát, nem! Pedig négy szám erejéig felkértek! Az utóbbit pegid végigtáncoltam és a buli utolsó óráján már úgy ültem a parkett szélére tolt széken, mint egy kifacsart citrom, és legszívesebben az ágyamba döltem volna a fáradtságtól. De egyszer sem tudtam azt mondani az előttem megálló, kezüket kinyújtó férfiaknak: nem. Felálltam, és csak annyit nyögtem viccesen, hogy csak exhibelakat, enchufekat és vacilakat kérek. Persze a zene és a partner magával ragadott, és kit érdekelt már, hogy a forgásban tántorgok. Ugyanis egyszer eldöntöttem, soha nem mondok nemet a felkérésre, csak ha velős okom van rá. Mindegy ki hív, mindegy milyen táncra. Nem érdekel, hogy vonalas salsára, ha én történetesen kubait tanulok. Vagy egy számomra teljesen ismeretlen táncra. Nekem úgy is az a dolgom, hogy kövessem azt, amit a táncpartnerem vezet nekem. Ha jól csinálja, akkor menni is fog.

Tudom, vannak bevált "trükkök" a lányok számára, amivel magukhoz tudják vonzani a táncolni vágyó férfiakat: mosolygó arc, ritmusra mozgó lábak és test, illetve pozitív hozzáállás. Azt is tudom, hogy egy fajta konklúziót le kellene vonnom így az írásom végére, de ez egy annyira érzékeny téma, amire nehéz konkrét megoldást javasolni. Nem is szerepem. Csak a megérzésemre hallgatok, ami az súgja, hogy még annyit tehetünk: tiszteljük egymást és legyünk empátiával egymás iránt itt is, a táncparkett szélén.