salsa

Amikor nekivágtunk a regisztrációnak, nagyjából csak sejtéseim voltak arról, hogy is néz ki egy ilyen nemzetközi kongresszus. Nagy segítség volt, hogy már akkor 6-8-an voltunk, akik szerettek volna menni, a közös szándék tehát megvolt. Spúr szállás, olcsó repülő és kevés költőpénz volt a terv.

Laci intézte a szállást és az előlegeket (köszi neki! :-)), s időközben a csapat is 20 főre bővült. A pénteki buli, amire már úgy terveztük, hogy simán odaérünk, Pimps&Hoes témájú volt (gyk. Stricik és Kurvák, ami az utóbbi vonalon némi együtthangzást sejtet egy budapesti rendezvénnyel, illetve mosolyogtató, hogy mennyi fantáziát beindít ez a téma...), a szombati pedig - Valentin nap lévén - csak simán piros fehér.

A Wizz csak Eindhovenbe repül - viszont olcsó -, a szállásunk pedig a város másik végében volt - viszont olcsó -, a taxizás kényelmes lett volna, de mi bérletet vettünk - viszont olcsón. Ehhez képest összességében számomra is megdöbbentően sok pénzbe került az egész. De mire is ment el az a sok pénz? Olvass tovább.

Számomra a pénteki buli - ami előtt nem sokkal érkeztünk Amszterdamba - volt már rögtön a csúcs. Azt gondoltam, hogy a díjak miatt rengetegen bérelnek valamilyen jelmezt, s szinte mindenki beöltözik. Olyan "must have" érzésem volt a kölcsönzőben, s kis híja volt, hogy kivártam a másfél órás sort. De megérte, sok táncolás és leizzadás (iszonyat meleg egy ilyen cucc...) után éjjel háromkor megnyertem a harmadik díjat, ami a következő müncheni salsa kongresszusra szól. Nem gondoltam volna, bár a képek önmagukért beszélnek. :-)

A szombat délelőttöt muszáj volt a hajnal 5-re történt ágybakerülés után végigaludni, de a délutáni workshop órák nagyon jók voltak. Utána együtt vissza a szállásra, alvás - mindenkinek aludnia kellett egy kicsit - de nem is lehetett volna másképp, mert a 8 nm-es szobában a két emeleteságyon kívül csak egy telepakolt szék fért be. (Szerintem a szállás - öreg amszerdami ház, olyan csigalépcsővel, ahol az előtted menő véletlenül simán orrba tud rúgni - volt a legviccesebb. A helyszűke, amitől az első nap nagyon fáztam, viszont magam számára is meglepően egészen megszoktam. Leülni csak az ágyra lehetett, de ha esetleg inni is akartam, akkor fel kellett állni, mert az ágyon ülve bevertem a fejem. Ha felálltam, akkor viszont valaki másnak kellett leülnie, mert kevés volt a hely. Ennyire. :-))

A szombati buli nagyon zsúfolt volt, jó volt, néhányan a csapatból zárásig maradtak. Nekem a vasárnapi workshop órák jöttek be a leginkább, Neeraj & Gosia, Hacha y Machete, Adrian & Anita órái. Utána a szokásos kis szunya, este megint buli. A vasárnapi már nem volt olyan fergeteges, 2 és 3 között véget is ért. A csapatfotóról lemaradtunk egy páran, de azért így is mutat...:-)

Nekünk viszont maradt még két napunk a városra. Sok-sok gyaloglás, olasz étterem és coffeshop, van Gogh múzeum és piroslámpás negyed. Ja, és sok-sok gyaloglás.

Az utolsó este - kedden - még éppen megtaláltuk az El Cantinerot, táncoltunk egy kicsit és beszélgettünk a fesztivál szervezőjével.

Összességében nagyon jó kikapcsolódás volt. Mindig észreveszem és leírom, de még mindig meglep, hogy külhonban mennyire kevesebb stresszel és mennyivel több toleranciával élnek az emberek. Amszterdamban különösen, hiszen mindenhol kevés a hely, minden kis méretű, az emberek jó részének nem adatik meg akkora "személyes tér", mint például nálunk. Kialakultak az íratlan szabályok, amikkel ilyen körülmények között is lazán együtt tudnak élni. S ezt mindenki betartja. Például nincs hangoskodás este az utcán. Sehol. Ha a táncra alkalmazzuk, akkor pedig a sokat szajkózott szabály jut eszembe: mindegy, hogy táncolsz, vigyázz rá, hogy ne ütközz. Rajtad múlik.