salsa

Interjú a New Swing Sextet alapítójával, George Rodriguez-zel

Az interjút a Texasban élő DJ Gonzo készítette 2011 áprilisában, az általam készített szabados fordítást az ő engedélyével teszem közzé. Az eredeti cikket itt találod.

DJ Gonzo: Emberek, megtiszteltetésnek érzem, hogy elkészíthettem ezt az interjút a világ leglazább, legbarátságosabb ugyanakkor legszerényebb művészével, akivel valaha találkoztam. Szerencsémre itt találkozhattam vele és a zenekar többi tagjával, amikor Houstonba, a 2011-es Salsa Kongresszusra látogattak. Azt hiszem az emlékezetes előadásuk az eddigi legjobb salsa buli volt Texasban.

DJ Gonzo: Az emberek a mai napig emlegetik a New Swing Sextet-et itt Texasban. Nektek milyen volt?

George Rodriguez: Élveztük! Sok új barátot ismertünk meg. Jó lett volna maradni még egy napot.

DJ Gonzo: Bizonyára. Remélem, jöttök még!
Amikor jöttetek, emlékszem, hogy mesélted, hogy az együttes többször is feloszlott, mígnem DJ Henry Knowles újra összehozta a csapatot. A többi már történelem. Tudnál erről mesélni?

George Rodriguez: Igen, Henry előtt vagy 20 évig nem volt zenekar, és legalább 30 év telt el az utolsó felvételünk óta. Csak annyi történt, hogy elkezdtünk újra játszani. Nem komolyan, csak úgy hébe-hóba, egy-egy hétvégén, nyáron. Ez egészen addig így ment, amíg egyszer a bárpultos szólt, hogy valami német fickó volt itt, akit Henry Knowles-nek hívnak, keresett minket, de nem talált.
Egészen addig nem tudtuk, ki ő, míg végül találkoztunk. Azt mondta, hogy srácok, én az egész világon játszom DJ-ként, s mindenhol kérik a zenéteket. Ezt elég nehéz volt elhinnünk, hiszen az utolsó felvételünk már 30 éve készült. Azon töprengtünk, ki a fene kérheti pont a mi zenénket, s éppen Európában és Ázsiában? Nem tűnt logikusnak. (nevet)

DJ Gonzo: Mikor kezdtétek?

George Rodriguez: Réges-régen, 1965-ben, a nagy latin pezsgés idején, New Yorkban, ahonnan származunk. Azokban az időkben rengeteg nagynevű zenekar működött és miután ez volt a trend, mindenki benne akart lenni egyben.
Épp elvégeztem a középiskolát és én én is akartam alapítani egyet. Az iskolában klarinétet tanultam, de az akkoriban senkit sem érdekelt. Volt egy barátom, aki rajongott Cal Tjader, a virtuóz vibrafonos és úttörő latin jazz zenész munkáiért. Egy nap hozott egy pár lemezt. Volt egy kis xylofonja is, s miután én zenét tanultam, fogtam a xylofont és elkezdtem játszani rajta. Aztán megkérdeztem a barátaimat, akarnak-e csatlakozni az új latin együtteshez.

Azt mondták, hú, hogy van xylofonod? Benne vagyok. Eleinte inkább zajt csináltunk, mint zenét, mert fogalmunk sem volt még a zenéről. Egyik nap egy haver szólt, hogy Bronxban fellép egy nagy együttes, Eddie Palmieri.  Lövésem nem volt, ki az az Eddie Palmieri. Eddie Palmieri y La Perfecta volt az első zenekar, akit élőben hallottam játszani. Megfogtak.

DJ Gonzo: S milyen volt a zene akkoriban?

George Rodriguez: Óriási zenei élet volt New Yorkban. Minden háztömbben volt egy zenekar, klubok, satöbbi.

DJ Gonzo: Mikor vette fel az NSS az első albumot?

George Rodriguez: 1965-ben indultunk, mondtam, szarok voltunk, de 1967-ben már megcsináltuk az első felvételt. Miután megvolt a felvétel, csatlakoztunk a "Cuchifrito Circuit"-hez, ami arról szólt, hogy körbe-körbe váltogattuk a klubokat, ahol játszottunk. Egy csomó jó együttessel játszottunk együtt akkor, Eddie Palmierivel, a Joe Cuba Banddel, Chevo Felicianoval, Jimmy Sabaterrel, Roberto Roena and Apollo Sounddal, Rocardo Ray & Bobby Cruzzal, az Orquesta Broadway-jel, Pete Rodriguezzel, Ray Barrettoval, Johnny Pachecoval, Johnny Colonnal, Willie Colonnal és Hector Lavoeval.
Willie Colon és Hector Lavoe fiatalabb volt nálunk. Mi 18, 19 és 20 évesek voltunk, Willie zenekarában pedig 16, 17 és 18 évesek játszottak. Szóval velük nyomtuk minden héten, akkoriban jártunk iskolába s nem gondoltuk, hogy egyszer halhatatlan nevek leszünk.

Egy húsvét vasárnap, asszem 1966-ban, volt egy koncertjük New Yorkban a Teatro Boricua-ban. Joe Cuba, Tito Puente, Eddie Palmieri, Cal Tjader és Mongo Santamaria játszottak. Egy 3-400 férőhelyes kis színházban. Képzeld el azt a kis helyet és ezeket a nagy neveket, hihetetlen volt. Mostanság jó, ha két banda fellép ugyanazon az estén, s akkor az már valami nagynak számít. Ezek a világhírű zenészek pedig ott voltak néhány sarokra onnan, ahol lakom... Már akkor is azt gondoltam, hogy na ilyen nem lesz még egyszer.

DJ Gonzo: Mikor csináltatok még felvételeket? Mennyire különbözik a mostani helyzet az akkoritól?

George Rodriguez: 1967-ben vettük fel az első albumot és utána 1968-ban, 69-ben és 70-ben is. A Cotique kiadóval szerződtünk ezekre a lemezekre, s utaztunk is egy kicsit. Nem úgy, mint most, de elmentünk Puerto Rico-ba, a Fülöp-szigetekre, Massachusettsbe és persze itt, a keleti parton. Nem mentünk messzebbre, mert nem volt annyi felkérés, mint manapság. Még most is hihetetlen, hogy az emberek igénylik azt a zenét, amin mi nőttünk fel. Ezért utaztunk el Oroszországba, Izraelbe, Sanghaiba, Szingapúrba, Svájcba, Lengyelországba, Hollandiába, Spanyolországba, Görögországba, Törökországba, Kanadába, Olaszországba, Svédországba és Angliába.

DJ Gonzo: Mesélj az utolsó albumotokról, hogy ment?

George Rodriguez: Henry Knowles meglátogatott minket és azt mondta, srácok, mindenhol a ti zenéiteket kérik. Nem igazán tudtam elhinni, de nem csak én, a többi zenész sem. Az első dolog, amit említett az az volt, hogy szerinte tudna fellépéseket szerezni. Az egyik eseményszervező utána azt kérdezte: Nos, ha ők ennyire jók, akkor hogyhogy nem készítettek egy lemezt sem az utóbbi 35 évben?

Szóval ezt a meccset le kellett játszani és átnéztük a 35 évvel ezelőtt készült dalokat. Még Grammy jelölést is kaptunk. Emlékszem, hogy az egyik hangmérnökkel beszélgettünk, amikor a felvételeket készítettük. Azt kérdezte, hogy hallom, egyfajta comeback-re készültök, mégis, mennyi ideje készítettétek az utolsó albumot? 10 éve? - kérdezte. Mondtuk nem. 15? Mondtuk nem. 20? - kérdezte. Amikor nemmel válaszoltunk azt mondta, hogy az nem lehet. Nem lehet, hogy több mint 20 éve készült az utolsó felvétel.  Mi pedig mondtuk, hogy de!
Amikor elmondtam neki, hogy igazából 36 év telt el az utolsó felvétel óta, majdnem leesett a székről. Azt mondta, hogy még sohasem hallott olyan zenekarról, amelyik 36 év után képes újra visszajönni.

DJ Gonzo: Sokak egyik kedvence a My Facourite Things című dalotok. Tudsz erről mesélni egy kicsit?

George Rodriguez: My Favourite Things. Ó, yeah. Amikor azt az albumot, a Swinging Along-ot készítettük, két instrumentális számot is felvettünk, mert minden albumunkon volt egy-két instrumentális szám.

Érdekes, de ezt a számot elég ritkán játszottuk. És ez volt az egyik ok, amiért azt gondoltam, ez a DJ Henry Knowles őrült, hiszen azt mondta, hogy az emberek ezt a számot kérik. Azt kérdezte akkor: Srácok, ti játszottátok a My Favourite Things-et? Azt mondtuk, igen, mi, de akkor csak úgy rátettük az albumra, hogy legyen rajta egy instrumentális szám is, mert semmi különöset nem láttunk benne. Miután felvettük, talán 2-3 alkalommal játszottuk, de soha többet, egészen addig, amíg Henry azt nem mondta, hogy játsszuk újra. Furcsa volt.

A másik dolog, tudod, hogy a csapat már nem ugyanazokból az emberekből áll össze. Az emberek elfelejtik, hogy az eredeti zenekar csak 4 évig működött, mert két srác, Eddie Muniz, timbales és Angel Rivera, conga elment katonának, hiszen akkoriban zajlott a vietnámi háború. Utána az énekes, Pete Ortiz anyukája betegedett meg, s ezért visszautaztak Puerto Ricoba, s azóta se jöttek vissza.
Szóval, nagy hirtelen egyszer csak ott álltunk egy fél együttessel. Feltöltöttük a helyeket új srácokkal és nagyjából ez az a felállás, ami 37, 38 éve megvan. Angel Justiniano, konga, Harry Justiniano, basszus és Hector Ortiz, timbales már 1971-72 óta velünk vannak. Ők még csak nem is tudták, hogy egyszer játszottuk a My Favourite Things-et, mert az eredeti felvételkor még nem voltak ott. Amikor Henry Knowles azt a számot emlegette, eléggé összezavarodtunk.
El kell még meséljem, hogy mindannyiunknak van polgári foglalkozása a zenélésen túl. Egyikünk iskolai tanár, másik épületellenőr, valaki technikus, másik mérnök, ács és én pedig grafikus vagyok.

DJ Gonzo: Nagyszerű! A szomszédom, Erick mesélte, hogy a Houston Salsa Congressen amikor a My Favourite Things-et kezdték játszani, ott téblábolt, s nem tudta eldönteni, hogy táncoljon, vagy inkább csak hallgassa. Aztán végül a fél számra táncolt, a másik felében pedig figyelte a zenekart.

George Rodriguez: (nevet)

DJ Gonzo: Ki írta a számot?

George Rodriguez: Eredetileg az akkori zongoristánk, Aurelio "Yeyo" Salgado ötlete volt, és az enyém. Játszottunk az ötlettel, s egyszer csak ott volt a szám. Aurelio írta meg a zongora részt és én tettem rá a dallamot. A másik, amit sokan nem fognak megérteni, de a szám 3/4-ben van, szóval inkább keringő ritmusú, de a clave-re nem passzol egyáltalán. Szóval úgy hoztuk össze, hogy az eredeti ritmust csak úgy figyelmen kívül hagytuk. Csomó zenész azt mondaná, hogy na az egy király ötlet volt, ki találta ki? És hogyan matekoztátok ki a ritmust? (nevet)
Nem matekoztunk. Nem vagyunk olyan okosak... Asszem szerencsénk volt.

DJ Gonzo: Szerintem ezt csak a szerénység mondatja veled... Asszem inkább egy a tehetségnek köszönhetjük. De visszatérve a 60-as, 70-es évekhez említetted a példaképed, aki a vibrafon használatára ösztönzött, Cal Tjadert.

George Rodriguez: Cal Tjader, yeah. Jó néhányszor eljött New Yorkba. Az egyik az a húsvét vasárnap volt, amit már említettem neked. Aztán még egyszer láttam a városban. Csak két koncertjén voltam, de imádom a számait és a stílusát. Azt, ahogyan a felvételeket elkészítette. Egyszerűen minden tökéletes rajtuk. Van egy csomó eszközünk, számítógépeink, de ezek valahogy kiszívják az életet a mostani felvételekből. Amikor Cal Tjader és a többi korai banda készítette a felvételeket, azok még nem voltak tökéletesek, volt rajtuk egy kis zaj, egy kis kosz. De annak ellenére, hogy nem voltak tökéletesek, lelkük volt. És pont ez az, amit az akkori felvételekben szeretek. Élnek és lélegeznek...nem sterilek.

DJ Gonzo: Pontosan.

George Rodriguez: Nyilván nem akarsz hibákat a felvételre, de szerintem akkor is jó, ha van rajtuk itt-ott egy kis kosz. Az...olyan emberivé teszi, valóságosabbá. Ezt érzem Cal felvételeinél is, bár ő maga hibátlanul játszott, finoman, s egy nagyon jó ember.
Mongo Santamariával Willie Boboval és más nagyszerű muzsikussal játszott együtt. Én együtt játszhattam a basszusgitárosával, a mexikói nagy Victor Venegas-szal, mielőtt elhunyt és nagyon élveztem. Szóval igen, Cal Tjader a zenei atyám volt.

DJ Gonzo: George, Volt a családodban zenei háttered, vagy úttörő voltál?

George Rodriguez: Olyan úttörőféle. Asszem, jó vagyok, tudod, de azért nem vagyok olyan jó zenész. Az iskolai zenekarban szereztem a tapasztalatomat. Hallomásból játszom.

DJ Gonzo: Ja, ezt is meg akartam kérdezni. A Houston Salsa Congressen láttam, hogy semelyikőtök sem használ kottát.

George Rodriguez: Igen. A zongoristának általában van kottája, akkor is, ha nincs rá szüksége. Egyszer-kétszer otthon is felejtette, jól megvoltunk nélkülük, de persze asszem könnyebb, ha megvannak. Ez olyan, mintha mindig ugyanazon a távon utazol 100 km-re, de néha ott van nálad a GPS az autóban. Mégha tudom is az utat, emlékeztet, hol kell letérni az autópályáról. Szóval asszem egyfajta térképnek használja a kottát, de mindenki megjegyzi a maga részét. S ebben, tudod, az a jó, ha már fejből tudjuk a zenét, akkor el tudjuk engedni magunkat a játék közben és csak élvezzük.

DJ Gonzo: Ja.

George Rodriguez: Szóval vannak zenészek, akik nagyszerűen játszanak kottából, de mi sokkal könnyebben megszabadulunk a gátlásainktól, ha nem kell azon aggódjunk, hogy milyen hangjegyek vannak itt vagy ott. Hogy őszinte legyek, inkább olyan afféle utcazenészek vagyunk.

DJ Gonzo: George, az albumaitokat '67, '68, '69 és '70-ben vettétek fel, minden évben egyet. Abban az időben, miután 1965-ben megalapítottad az együttest, melyik évben tapasztaltátok, hogy ó jee, valami jó dolgot csinálunk, ha egyszer Hector Lavoe & The Apollo Sound mellett játszhatunk?

George Rodriguez: Az akkoriban lehetett, amikor megjelent az első albumunk. Nem volt egy szuper album, de azért jó volt. Emlékszem, a stúdióban fantasztikusan hangzott, de amikor kijött, már nem volt olyan jó. Nem vontak be minket a keverésbe és a vágásba, s ez az, amit utána mindig komolyan vettünk, főként az utolsó albumnál néhány éve. De akkoriban még nem, és ezért nem voltunk elégedettek a kész zenével, nem olyannak hangzott, mint a stúdióban. Egyáltalán nem voltunk vele teljesen elégedettek, csak annyira, hogy azt mondhattuk, most már a nagy nevekkel játszhatunk együtt!

Amikor koncertezel, elkap egy érzés, hogy tudod, egy jó bandával játszol együtt, felmész, ad egy kis önbizalmat, és azt mondod, oké, miért ne? Mi nem ez vagy az a banda vagyunk, hanem azok, akik velük játszhatnak együtt! (nevet) Az első album, a The Explosive leginkább boogaloo volt, de mi inkább mambo zenekar voltunk, de abban az időben, egyértelműen a boogaloo volt a nyerő zene. A producerek azt akarták. Vegyetek fel annyi boogaloot, amennyit csak tudtok! - mondták. Ezért a legtöbb szám boogaloo rajta, mint a Monkey See, Monkey Do. A másik dolog, hogy volt egy nagyon jó énekesünk, de nem volt jó boogaloo-ban, puerto rico-i volt és akcentusa is volt. Tehát nem volt alkalmas az angol nyelvű számokhoz. Tehát az egyetlen, aki egy kicsikét is tudott énekelni, én voltam. Ezért én vittem a vokált az összes boogaloo számnál.

DJ Gonzo: Tényleg? Te voltál, aki a boogaloo számokat énekelte?

George Rodriguez: Igen. Asszem ezek a zenei történelem legrosszabb vokáljai, de mint mondtam, a producerek ezt kérték. A második albumon ez egy kicsit változott, aztán a harmadik és a negyedik albumon már jóval kevesebb boogaloo volt. Azok már közelebb vannak ahhoz, amit ma csinálunk, ami főleg mambo és cha-cha-cha.

DJ Gonzo: Játszottatok együtt Joe Cubával?

George Rodriguez: Persze. Viccelsz? Ó, milyen egy zenekar volt az. Főleg az elején, amikor még a leginkább benne voltak, egy fantasztikus zenekar voltak. Mostanság minden helyen, ahol játszunk, van teljes hangtechnika, hogy a zenekarok jól szóljanak. Amikor indultunk, még nem volt ilyen. Bementél egy klubba, és miután senkinek sem volt hordozható billentyűje, az ottani öregecske zongorán kellett játszani. Ha egyáltalán volt. Sőt, sokszor le voltak hangolódva, ami azért volt probléma, mert a vibrafont ugye nem lehet a zongorához hangolni. Joe Cuba zenekara volt az első, akiket láttam, hogy van saját hangosításuk. Ők voltak az egyik kedvenc zenekarom, főleg, mikor Cheo még velük énekelt. Cheo nagyszerű volt, volt benne egy csomó dolog az utca lelkéből.
Akkoriban bárhová is mentél, mindenhol volt egy jó banda. ha elmentél bulizni, garantáltan jól érezted magad, egyik zenekar a másik hátán. Tökéletes kor volt a latin zenéhez. Manapság csak egy maroknyi zenekar van, akik élőben játszanak.

DJ Gonzo: Látsz valami különbséget a táncban akkor és ma?

George Rodriguez: Valahogy minden rendezettebb ma, mint akkor volt, s ez a táncra is igaz. Az emberek órákra járnak, fellépnek satöbbi. Amikor én felnőttem, volt egy-két hely, mint a Palladium, ahol Tito Puente, Machito és Tito Rodriguez játszott. Amikor elkezdtünk klubokban játszani, azok teljesen tele voltak, tehát a táncosok megszokták, hogy csak nagyon kicsi helyük van. Most sokkal több hely van táncolni. A mostani táncosok sokkal több koreográfiával táncolnak, mint akkor, s ez jól néz ki. Ez egy művészeti forma már inkább, s az emberek komolyan is veszik. Akkoriban ez teljesen szórakozás volt csak.

DJ Gonzo: Köszi szépen az interjút, hálás vagyok, s biztos egy csomó embernek fog tetszeni. Ez az infó fontos nekem, s másoknak is, biztos vagyok benne. Kicsit közelebb hozta a latin zene akkori világát, amit nem csak, hogy szeretek, hanem bárcsak megélhettem volna magam is.

George Rodriguez: Szívesen, bármikor.


 

A sorozatban részletesebben bemutatok egy-egy ismert vagy kevésbé ismert zenekart, előadót. Igyekszem hozzá keresni linkeket, illetve forrást a zenéhez, hogy meg is tudd hallgatni. Ha belinkelem a letölthető zenét, akkor két dologra felhívom a figyelmed:

• a zenéket nem én töltöttem fel, csak linket kerestem hozzá, amit ide bemásoltam. Te is meg tudod tenni, Google a te barátod.
• a letöltött zenéket kereskedelmi célra felhasználni vagy megosztani nem szabad.

Több apropója is van, hogy most az LA-33-on a sor. Egyrészt most vasárnap a SalsaLovers Take5 bulijában az együttesnek kiemelt figyelmet szentelünk. Mindezt annak apropóján, hogy decemberben jelent meg az új nagylemezük, a Ten Cuidado!

A kolumbiai zenekar viszonylag friss, 2001-ben alakultak. Az első albumukat, az LA-33 címűt 2004-ben dobták piacra, s már 25 000 eladott példány felett járnak vele. Ez a szám nem tűnhet óriásinak annak fényében, hogy 2006-2007-ben későbbi albumukkal, a Gozalo cíművel bejárták az egész világot, viszont szép teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy mindezt kiadói háttér nélkül, saját kiadású lemezzel érték el. Ehhez persze kellett az is, hogy a lemezen legyenek olyan addiktív számok, mint a La Pantera Mambo (amelyik számtalan válogatás-albumra is felkerült), vagy az LA-33 című bemutatkozó szám, ami a mai napig sokak nagy kedvence. Ezen az első albumon található a szintén méltán népszerű Soledad vagy a Suelta el Bongo, mindkettő a mai napig népszerű a bulikban.

Ez volt az az album bo)rító, amit Latin Grammyre jelöltek. (Mindig tanul az ember, nem tudtam, hogy a Grammyt vagy a Latin Grammyt a lemezborítóknak is kiosztják...

A salsa dura műfajt az indulástól kezdve tartják, az előző album, a Gozalo 2007-es megjelenésekor pedig úgy adták meg az irányokat, hogy vissza a mainstream 70-es évekbeli salsához. Az új lemezükön, többek között a Police népszerű Roxanne számának feldolgozásával azért most már erősen elindultak a fúzió irányába is.

Korábban már írtam egy bejegyzést, amiben volt róluk szó, érdemes átfutni. Külön kiemelném, hogy spanyolul tudóknak érdemes odafigyelniük a szövegekre, mert sztorik vannak az egyes dalok mögött. Inkább szomorúak, de néha poénosak is.

Engem a zenéjükben különösen a kolumbiára leginkább jellemző élénk fúvósok, illetve a szólóénekes különlegesen egyedi, néha hátborzongatóan átélt hangja fog meg.

Nagyon jól működhet a kis együttes "felderítése" a weben, hiszen meg lehetett találni az összes albumukat letölthető formában, de most, amikor kerestem a linket, amit ide beilleszthetnék, egyet sem találtam. Minden szokásos csatornát átböngésztem, de egyszerűen valahogy az ő zenéik eltűntek. Jó a menedzserük ezek szerint. :-)

A FANIA kiadó története tulajdonképpen a salsa zene történetével egyenlő. Nem volt más, akár csak közel is ennyire ismert, népszerű kiadó, mint ők.

A kiadót az olasz-amerikai Jerry Masucci és Johnny Pacheco alapította 1964-ben, tehát 46 évvel ezelőtt. Pacheco már korábban a zenének szentelte az életét, s a saját lemeze volt az első kiadó által gondozott album. Tekintve, hogy kis pénzből indultak, eleinte csak a Bronx-ban, New York szegény-negyedében élő, illetve puerto-rico-i zenészeket, induló tehetségeket tudtak szerződtetni, de később pont ez lett a sikerük kulcsa. Ebben az időben szerződtek ugyanis például a mai napig koncertező Joe Bataannal illetve Rubén Blades-szel.

Az első ismertebb zenész a portfoliójukban Willie Colón volt, aki 16 éves korában már slágerlistát vezetett, s rögtön ő lett a kiadó húzó előadója, hogy később, Hector Lavoe-val közösen teljesen átformálhassák a latin zenét.

Ezután sorra jöttek a felfedezésre váró zenészek, mint Bobby Valentín vagy  Larry Harlow, de csatlakoztak hozzájuk már befutottak is, mint Mongo Santamaria, Ray Barretto, Cheo Feliciano, Joe Cuba, de jöttek együttesek is, mint Roberto Roena y su Apollo Sound (róluk itt írtunk már) és Richy Ray and Bobby Cruz.

A 70-es évek elejére ez a keverék már gyúelegyet alkotott, s nem kellett sokáig várni arra, hogy az, amit ma salsának hívunk, berobbanjon a köztudatba, egy 5000 fős koncerttel, 1971-ben. Ehhez a Fania, a világ legismertebb latin-zene kiadója felkutatta azokat a fiatal tehetségeket, akiket a mai napig szintén a legismertebb salsa előadók között tartunk számon. (Egy-egy este egyébként, amikor a SalsaLovers bulikon én is játszom, nagy százalékban ezeknek az előadóknak a 70-es években írt slágereit teszem fel. Sőt, a ma kifejezetten népszerű, mások által játszott zenéket is elég nagy százalékban ők írták, akkor, gondolok például az El Cantantéra, az El Pitora vagy a Cachondeára, de kismilliót fel lehetne sorolni.)

A kiadó 1973-ben (még nem éltem akkor, vicces) összetrombitálta az összes zenészét, s  egy 44 000 fős koncertet töltött meg salsa zenével. Ez az előadás hívta életre később azt a márkát, ami szintén a mai napig él, a Fania All Starst. Erről is külön kisregényt lehetne írni. Ezen a koncerten fellépett az eddigi zenészeken kívül Adalberto Santiago és Andy Montañez is.

1973-ban megvásárolják a Tico-Alegre kiadót, ezzel olyan előadókkal bővítve a repertoárt mint többek között Celia Cruz, Tito Puente, La Lupe, Eddie Palmieri.

A kiadót sok-sok évi csendes működés után 2005-ben megvásárolta az Emusica kiadó,  egy átfogó felújítási programba kezdett. Ennek a keretein belül (jó sokáig tartott...) indították útjára tavaly decemberben a fania.com website-ot, ahol mindenbe bele lehet hallgatni, s minden egyes számot, számonként meg is lehet vásárolni. Kerestem, de nem találtam, hogy mennyi albumot adtak ki, de ezres nagyságrend, az biztos, ha már például Tito Puente is nemrégiben adta ki a századikat(!).

Ha Facebookon olvasod, akkor kérlek, hogy a salsa.blogon kommentelj! Köszi!

A sorozatban részletesebben bemutatok egy-egy ismert vagy kevésbé ismert zenekart, előadót. Igyekszem hozzá keresni linkeket, illetve forrást a zenéhez, hogy meg is tudd hallgatni. Ha belinkelem a letölthető zenét, akkor két dologra felhívom a figyelmed:

• a zenéket nem én töltöttem fel, csak linket kerestem hozzá, amit ide bemásoltam. Te is meg tudod tenni, Google a te barátod.
• a letöltött zenéket kereskedelmi célra felhasználni vagy megosztani nem szabad.

Régen nem szóltunk, következzék egy rövid poszt egy igazán belevaló együttessel, a Calle Real-lal. Az apropót az adja, hogy van egy viszonylag friss (2009. nyári) albumuk, amit nemrégen hallgattam végig, s kifejezetten bejött. Igazából Niki postolta a Facebookra az alább is látható, igazán stílusos videót, s onnan indultam.

Az együttes annyira autentikusan kubai, hogy svéd. Nem vicc. A taglistáról, de akár a website-jukról is azonnal egyértelműen kiderül.

• Thomas Sebastian Eby - lead vocals
• Karl Frid - giro, backing vocal & trombone
• Petter Linde- trumpet
• Jacek Onuszkiewicz - trumpet
• Patricio Sobrado - tres, backing vocals & band leader
• Gunnar Thullberg - keyboard & guitar
• Cezary Tomaszewski - trombone
• Andreas Unge - bass
• Rickard Valdés - congas & timbales
• Harry Wallin - drums & timbales
• Michel Zitron - backing vocals
• Magnus Wiklund - trombone

Már komoly történetük van, hiszen 1999-ben alapították az együttest, s azóta zenélnek együtt fesztiálokon, 2003-ban még a kubai együtteseknek rendezett fesztiválra is meghívást kaptak.

Tudtommal ez a mostani a második albumuk. Az előzőről a Princesa biztosan ismerős.

Princesa

Calle Real | MySpace Müzik Videoları

Calle Real - Me Lo Gane (2009) tracklist:

1. Somos Familia
2. El Amigo Jose
3. Me Lo Gane
4. Jugando Super Mario Bros
5. El Anillo
6. Los Dos Sabemos
7. La Eternidad Del Amor
8. Mi Melodia
9. El Dony
10. Abreme Puerta
11. Loco

A sorozatban részletesebben bemutatok egy-egy ismert vagy kevésbé ismert zenekart, előadót. Igyekszem hozzá keresni linkeket, illetve forrást a zenéhez, hogy meg is tudd hallgatni. Ha belinkelem a letölthető zenét, akkor két dologra felhívom a figyelmed:

• a zenéket nem én töltöttem fel, csak linket kerestem hozzá, amit ide bemásoltam. Te is meg tudod tenni, Google a te barátod.
• a letöltött zenéket kereskedelmi célra felhasználni vagy megosztani nem szabad.

Ha a Facebookon olvasod, akkor kérlek, hogy a Salsa Blogon kommentelj!

Egy méltán népszerű kubai előadót veszünk most elő, Paulito FG-t.

Paulito, eredeti nevén Pablo Alfonso Fernandez Gallo a 7. nagylemezénél tart, az elsőt 1993-ban adta ki. Amikor 19 évesen a havannai Ignacio Cervantes konzervatóriumban klarinétleckéket vesz, figyelnek fel a hangjában rejlő lehetőségekre, s azonnal ilyen irányban indítják el a zenei karrierjét. Már 1986-ban a varadero-i fesztiválon fellép az Adalberto Alvarez y su Son-nal, s innen egyenes útja vezet a sikerhez.

Két évvel később már a Dan Den nevű együttes vezető énekese, ahol már dalszerzőként is bontogatja szárnyait. Egy 1992-es sikeres mexikói koncertkörút után Kubába visszatérve megalakítja saját együttesét, amely a Paulito FG y Su Elite névre hallgat, s nekiállnak az első nagylemeznek, amit az 1993-ban adnak ki.

A második nagylemez, a "Sofocándote" már egy spanyol lemezkiadó gondozásában kerül a piacra, s a bemutatása után 22 hétig vezeti a toplistákat Kubában. Az 1996-os lemez már a népszerűségen túl rengeteg zenei díjat is bezsebel, lehetőséget adva Paulito-nak, hogy a legismertebb zenekiadóval, a FANIA-val szerződjön.

Paulito, annak ellenére, hogy zenéje nagyon közel van az utcához, sosem nyúlt a vulgáris nyelvhez. Dallamaiban sikerrel ötvöz rengeteg műfajt a rocktól a jazz-ig, s bevallottan maga is jazz rajongó.

Eddig kiadott lemezei:

01.Paulito FG Y Su Elite - Tu No Me Calculas (1993)

02.Paulito FG Y Su Elite - Sofocandote (1995)

03.Paulito FG - El Bueno Soy Yo (1996)

04.Paulito FG - Con la Conciencia Traquila (1997)

05.Paulito FG - Una Vez Mas Por Amor (1998)

06.Paulito FG - Te Deseo Suerte (2003)

07.Paulito FG - Ilusion (2005)

08.Paulito FG - Un Poquito De To' (2005)

09.Paulito FG - Grandes Exitos (2006)

Ezek közül most a belinkelt albumot lehet letölteni.

Találtam ezt az ábrát és gondoltam, megosztom.

Egy-két helyen udnék vitatkozni vele, de alapvetően egy csomó mindent elég jól megmagyaráz. Te mit gondolsz róla?

Már mindenfelé megígértem, hogy keresgélek egy kis karácsonyi salsa zenét, de annyira jól sikerült a keresés, hogy nem egy előadónak szentelem ezt a postot, hanem többnek is egyszerre.

Sajnos van amelyik csak 128-as, de ettől még élvezhető.

Minden salsa táncosnak Boldog Karácsonyt, jó zenékben és táncokban bővelkedő, izgalmas új évet kívánok!

(Addig is, találkozunk a SalsaLovers szilveszteri bulin vagy előtte vasárnap a Take5-ban, dec. 27-én.)

Az albumok:

Cheo Feliciano - Felicidades (1973) (128)

1- Mapeye
2- Me la gozo entera
3- Comadrita
4- Felicidades
5- Aleluya de los Campos
6- Pa la Gente Panameña
7- Mañana Boricua
8- La Fiesta
9- El Parrandero
10- A las Alegres Campanas

Innen letölthető, a jelszó: 'salo'

Fania Christmas Sampler (160)

01- Introduccion Feliz Navidad (Hector Lavoe).mp3
02- Aires De Navidad (W.Colon & H.Lavoe).mp3
03- Quiero A Mi Pueblo (Ismael Rivera).mp3
04- Mapeye (Cheo Feliciano).mp3
05- En La Navidad (Hector Lavoe).mp3
06- Bomba De Navidad (Ismael Rivera).mp3
07- Felicidades (Cheo Feliciano).mp3
08- Recomendacion (W.Colon & H.Lavoe).mp3
09- La Murga Panameña (W.Colon & H.Lavoe).mp3
10- Mi Tia Maria (Ismael Rivera).mp3
11- La Banda  (W.Colon & H.Lavoe).mp3
12- Mr.Brownie (Hector Lavoe).mp3
13- Me La Gozo Entera (Cheo Feliciano).mp3
14- Canto A Borinquen  (W.Colon & H.Lavoe).mp3
15- Una Tarjeta Postal (Ismael Rivera).mp3
16- La Parranda Fania (Hector Lavoe).mp3

Innen letölthető

Hector Lavoe - Feliz Navidad

1- Introduccion
2- Montserrate
3- Mr. Brownie
4- La Parranda Fania
5- Joven Contra Viejo
6- En La Navidad
7- El Lechon De Cachete
8- Una Pena En Navidad
9- Dame Un Chance

Innen letölthető, a jelszó: 'salo'

Na és egy ráadás, egy új, 2009-es album:

Julito Alvarado (Navidad del sur al Norte) 2009

Innen letölthető

A sorozatban részletesebben bemutatok egy-egy ismert vagy kevésbé ismert zenekart, előadót. Igyekszem hozzá keresni linkeket, illetve forrást a zenéhez, hogy meg is tudd hallgatni. Ha belinkelem a letölthető zenét, akkor két dologra felhívom a figyelmed:

• a zenéket nem én töltöttem fel, csak linket kerestem hozzá, amit ide bemásoltam. Te is meg tudod tenni, Google a te barátod.
• a letöltött zenéket kereskedelmi célra felhasználni vagy megosztani nem szabad.

Igen, a Gran Combo az egyik nagy falat. Épp most néztem át, mit is írtam a SalsaLovers oldalon a New York Style Salsáról, s ismét, sokadszor rá kellett döbbennem, hogy sok nagy falat van a témában. Az El Gran Combo mégis kitűnik közülük, lépten-nyomon találkozunk a zenéjükkel, stílusukkal, történetükkel, lemezeikkel.

Nevükből adódóan Puerto Ricoból indultak, s már az első formációban olyan tehetségek kaptak helyet, mint Roberto Roena vagy Eddie Perez, s rögtön az első évben catlakozott hozzájuk Andy Montañez is. Az együttes vezetője billentyűs Rafael Ithier, aki ezt az 1962-ben rá osztott szerepet a mai napig viszi.

Az együttes hivatalosan 1963-ban alakult (46 éve!), s ennyi idő alatt 60 nagylemezt tettek le az asztalra. A legutóbbi 2006-ban jelent meg Arroz con Habichuela néven, mellyel Latin Grammy díjat nyertek 2007-ben.

A mostani album az együttes egy kiforrott LP-je 1982-ből, a címe: Nuestra Musica. Innen letöltheted, a jelszó a fájlhoz: 'salo'. Tartalma:

1- La Fiesta De Pilito
2- No Hay Cama Pa'Tanta Gente
3- El Arbolito
4- Desenfunda
5- El Jibaro Listo
6- El Alma De La Fiestas
7- Asalto Navideno
8- Cosas Del Campo

A továbbiakban érkezik egy karácsonyi salsa különlegesség, valamint a La Charanga Habanera.

Néhány bejegyzéssel lejebb, az egyik kommentben elvetődött az improvizálás kérdése, fontossága a táncban, a salsában. Kicsit elmolyoltam a témán, majd összeszedtem a molyrágta gondolatokat és a következőkre jutottam.

A táncolás maga alapvetően improvizációval kezdődik egy ember életében. Az egynéhány éves kisgyerek meghallja a zenét és a pelenkás popsiját jobbra-balra rugóztatja - ösztönösen. A szülei meg felvisítanak, hogy táncol a gyerek. A fantáziadúsabb szülők már a versenytáncosi jövőképét is lepergetik képzeletben. De ez nem baj! Sőt! A gyereknek csak áldás, ha a szülők odafigyelnek rá, és legyen bármilyen irányú a tehetsége, támogatják ebben. No, de térjek vissza a főcsapásra! A lábrugóból és a csípőriszából jön létre a tánc és annak élvezete. És a legtöbbünk improvizál az első táncos éveiben. Szól a rádióban, egyéb lejátszóban a kedvenc számunk, "csendes magányunkban" egy szoba mélyén ropjuk rá olyan mozdulatokkal és lépésekkel, ahogy jön, a környezetet kizárva, feledve. Ki törődik olyankor, hogy profi tánclépéssel rázza-e?! Csak élvezzük a zenét és a mozgást.

Azonban elérkezik az a helyzet is, mikor a nagyközönség előtt kell bemutatni a tánctudományunkat pl. az iskolai diszkó keretében. Az első alkalommal önfeledtem nyomják a gyerkőcök a különböző mozdulatokat tánc gyanánt, majd látva a tapasztaltabbakat kezdenek gyanakodni, hogy az ösztönös lépések mellett vannak egyéb lépések is. Hogy a zenés klippek táncprodukcióit ne is említsem! Ekkor a táncos palánta vagy elbizonytalanodik és egy jó időre (remélhetőleg nem örökre) lemond a táncról vagy képzi magát: tánciskolában vagy otthon innen-onnan ellesve a tánclépéseket, mozdulatokat.

Az ezután következő improvizáció már egészen más, mint a legeslegkezdetibb. Ha az illetőnek vérében van a tánc, akkor már az első tanult mozdulatokat ösztönszinten kezdi alkalmazni a táncában. Ha kevésbé számít őstehetségnek, akkor bizony eleinte ragaszkodni fog a kályhához.

Hogy ez mit jelent a salsában?! Először is rendszeresen eljársz órákra. Megtanulod szépen sorjában az alaplépéseket, az alap figurákat, és ha nagyon elvetemült vagy, akkor már az első órák után berobbansz egy partira. Meglehet, hogy eleinte jó néhány táncod - legyél lány vagy fiú - abból áll majd, hogy mindvégig magadban számolod a ritmust (1, 2, 3, ., 5, 6, 7,.), és csak arra törekszel, hogy az órán megtanult figurát mindenáron letáncold alig törődve a partnerrel, de a lényeg az, hogy te táncolsz!

Az improvizálás kezdete és ideje mindenkinél más időpontban jön el - ha el jön egyáltalán. Aki bátrabban és ösztönösebben mozog a táncparketten, hamar ráérez a dolgok menetére, és a tanult figurák zárt körét áttörve maga kezdi el kombinálni az alaplépéseket. Aki kevesebb önbizalommal rendelkezik vagy alapvetően megelégszik a figurák nyújtotta biztonsággal, az - sokáig - ragaszkodik majd a tanult lépések egymás utáni letáncolásához. Ami ugye nem baj, mert a tánc élvezete a fontos.

Miből is áll az improvizáció a salsában, ahogyan én gondolom (és elnézést, hogy csak a kubai casinot veszem példának)? Elsősorban abból, hogy a zene által keltett érzéseit követi a táncos. Ezeket az érzéseket jeleníti meg a különböző lépésekkel, mozdulatokkal, figurák levezetésével (férfiaknál). Stílus elemeket visz a táncába, tartozzon az a rumbához, cha-cha-chahoz, mambohoz vagy a reggaetonhoz. A tánc már nem arról szól, hogy "na, most letáncolok vagy táncoltatok a lánnyal egy setentát vagy egy sombrerot, mert azt még nem", hanem arról, hogy átadod magad a zenének, a táncnak és hagyod, hogy jöjjenek maguktól a tanult vagy ösztönös mozdulatok. Mind a lépések, mind a stílus elemek.

Az improvizatív táncban hogyan lehet továbbfejlődni? Tanulásssal és sok-sok gyakorlással, azaz tánccal hónapokon, éveken át. Másként nem megy. Tanulni lehet az órákon, workshopokon, internetes videókról. Figurákat, stílus elemeket, mozdulatokat. Az ott elsajátítottakat gyakorolni kell akár rögtön élesben a partikon, akár gyakorló órákon, akár otthon egymagunkban. A tanult mozdulatnak a testünkbe, lelkünkbe kell ivódnia, hogy aztán a maguk természetességével jelenjenek meg a táncunkban.

(Egy gyakorlós sztori, ami velem történt meg nem oly régiben az egyik órán: volt egy nyáron tanult mozdulat, melyet két kezes exhibela alatt lehet elkövetni a lányoknak színesítve az adott lépéssort. Gondoltam, gyakorlom, ha már oly kevés lehetőségem van a táncra mostanában. Ruedában táncoltunk és a siete loco-t mondta be a tanárunk. A két záró exhibelánál lelkesen feltekintettem a vezető kezekre, majd az induló lépésnél némi képpen behullámoztam a felsőtestem, ahogy tanultam. Erre a partnerem kiröhögött, hogy mi a búbánatot művelek! Én meg azt nem értettem, mi a mulatságos az erőfeszítésemben. Aztán legyintettem egyet: nem érti a művészetet! :D )

Egyre azonban felhívnám a figyelmet! Az improvizációval tűzdelt tánc, ha partnerrel történik, még mindig páros tánc. Ergo, ha pillanatnyilag el is kalandozik valamelyik fél, akkor is tudatában kell lennie, hogy a másikkal táncol, nem magának. Ha ezt a játék szemszögéből tekintem, akkor tulajdonképpen a különböző plusz elemek használatával a másiknak akar a táncos tetszeni: a nő a férfinak, a férfi a nőnek.

Az improvizatív tánc nem kötelező. Egyáltalán nem! Enélkül is lehet élvezni a salsát. Viszont széppé, érdekesség és élvezetessebbé teheti a táncot mind a partnereknek, mind a külső nézelődő számára. Segítségével kifejezhetjük az érzéseinket, a zenét. Egy plusz élményt tud adni az improvizáció szülte tánc, mint amikor a "kötelezőket" vesszük sorjában. Ha partnerre akadunk ebben, akkor előállhat az a állapot, hogy egymást inspirálják a táncosok. Ebből jöhet a "ragyogás"-érzés. De ez már egy másik téma.

A sorozatban részletesebben bemutatok egy-egy ismert vagy kevésbé ismert zenekart, előadót. Igyekszem hozzá keresni linkeket, illetve forrást a zenéhez, hogy meg is tudd hallgatni. Ha belinkelem a letölthető zenét, akkor két dologra felhívom a figyelmed:

• a zenéket nem én töltöttem fel, csak linket kerestem hozzá, amit ide bemásoltam. Te is meg tudod tenni, Google a te barátod.
• a letöltött zenéket kereskedelmi célra felhasználni vagy megosztani nem szabad.

Folytatása következik a sorozatnak, egy olyan előadóval, aki nem igazán ismert. Onnan gondolom, hogy igazán kevés buliban hallom a zenéit annak ellenére, hogy a puerto rico-i származású zenész együtteseivel (legfőképpen a Roberto Roena y Su Apollo Sound-dal) nem kevesebb, mint 20 nagylemezt adott ki, s megszámlálhatatlan válogatás albumon szerepelnek a zenéi. A híres bongós/kongás 1973 óta - a mai napig - tagja a Fania All Starsnak, a híres Fania kiadó legjobb zenészeit felsorakoztató formációjának, s hosszú ideig tagja volt (az Apollo Sound megalapítása előtt) az El Gran Combo de Puerto Rico-nak is.

Kevesen tudják, de Roena azon kívül, hogy utánozhatatlan bongo játékos és a salsa zene meghatározó alakja, legalább ennyire jó táncos is.

Az együttesét 1969-ben alapítja, s 1982-ig sikert sikerre halmoznak. Ezek után a legnagyobb nevekkel közösen jelentet meg albumokat, olyanokkal, mint Charlie Palmieri, Roberto Lugo, Ismael Quintana, Cheo Feliciano, Julio “Gunda” Merced y Su Salsa Fever, Pedro Arroyo, Harold és Andy Montañez vagy Willie González.

Számomra a zenéjében az a megragadó, hogy igen kreatívan nyúl a témához, s érdekes, hogy nem is a perkát érezni benne különlegesnek és egyedinek, hanem inkább a fúvósokat. Erről a hangzásról néhány másodperc alatt meg lehet ismerni a buliban is.

Amit most hoztunk, az az ominózus első album, Roberto Roena y Su Apollo Sound, Vol. 1. (1969) Innen letöltheted 320-as kbps-es tömörítéssel. Jó szórakozást hozzá!

(Az albumon két olyan szám is található, amit majd minden kongresszuson lejátszanak, fellépnek rá, egyszerűen fantasztikusak, 40 évvel ezelőttről: A Tu Loco Loco és a Consolación.)

Track List:
1. Tu Loco Loco, Y Yo Tranquilo
2. Sing A Simple Song
3. Consolación
4. Soñando Con Puerto Rico
5. El Escapulario
6. El Sordo
7. El Pato De La Bahía
8. El Barrio Sin Guapo
9. Han Pasado Algunos Dias
10. Spinning Wheel

A következő videó pedig egy, azóta sok feldolgozást megélt, de még mindig tündöklő darab, az Avisale a mi Contrario, koncertfelvétel.

AVISALE A MI CONTRARIO--Roberto Roena

Ñeco | MySpace Video

A sorozatban részletesebben bemutatok egy-egy ismert vagy kevésbé ismert zenekart, előadót. Igyekszem hozzá keresni linkeket, illetve forrást a zenéhez, hogy meg is tudd hallgatni. Ha belinkelem a letölthető zenét, akkor két dologra felhívom a figyelmed:

• a zenéket nem én töltöttem fel, csak linket kerestem hozzá, amit ide bemásoltam. Te is meg tudod tenni, Google a te barátod.
• a letöltött zenéket kereskedelmi célra felhasználni vagy megosztani nem szabad.

Na akkor jöjjön valami igazán finom - korábban már volt egy poszt róla, de talán ki lehet egészíteni újabb dolgokkal is, a téma: The New Swing Sextet.
Ők nem egy mai zenekar, a 60-as évek végén kezdtek, s 1968-ban rögzítették az első albumukat (több, mint negyven éve...). Egy igazi tős-gyökeres new yorki zenekar, akiket mostanában tapasztalható, a 70-es évek "aranykorát" újra felfedező salsa hullámok ismét a hátukra vettek.
Ehhez kellett természetesen az, hogy felkészüljenek erre, s a 60-as évek óta salsa történelmet író Fania Records név alatt 2008-ban ismét kihozzanak egy albumot, a Back On The Streets-t.
Az album nemcsak, hogy Grammy jelölt lett, hanem megtöltötte a zenekar naptárát előjegyzésekkel is, számos salsa fesztiválon ott voltak-vannak, bejárják az egész világot.

A sikeren - az együttes saját elmondása szerint - maguk is megdöbbentek. Szerintem a srácok nem vették le, hogy közben a salsa az egész világot bejárta, s minden nagyváros klubjaiban játsszák a zenéiket.

A hangzásukban domináns a vibrafon erőteljes, de nem tolakodó használata - amin George Rodriguez, az együttes énekese játszik, valamint a szintén jellegzetes dallammenet, ami minden más kortársuktól megkülönbözteti őket.

Az album, amit magammal hoztam, a Revolucionando, 1970-ből. Két számot ajánlok róla a figyelmedbe, a Revolucionando-t és az El Trofeo-t. Mindkettőt hallani manapság klubokban, de legalábbis én be szoktam tenni. Érezni rajta még a hatvanas évek végének erős boogaloo-divat hatását, de már csak ízében, tényleg túlléptek rajta már eddigre. Nem véletlen a Revolucionando cím. Persze, ezeken felül például az Al Son című szám is olyan hangulatú, hogy bármikor szívesen hallgatom.

Itt letöltheted, jó minőségben.

Videóként egy nemrégiben készült new york-i koncert válogatást kínálok:

Új sorozatot indítok, amelyben egy kicsit részletesebben bemutatok egy-egy ismert vagy kevésbé ismert zenekart, előadót. Igyekszem hozzá keresni linkeket, illetve forrást a zenéhez, hogy meg is tudd hallgatni. Ha belinkelem a letölthető zenét, akkor két dologra felhívom a figyelmed:

• a zenéket nem én töltöttem fel, csak linket kerestem hozzá, amit ide bemásoltam. Te is meg tudod tenni, Google a te barátod.
• a letöltött zenéket kereskedelmi célra felhasználni vagy megosztani nem szabad.

Nehéz a helyzet. Egyrész nincs sok időm írni, másrészt annyi nagy név merül fel így az elején, hogy nehéz választani. A másik kérdéskör, hogy egy 20+ albummal rendelkező előadót "el lehet-e intézni" egy rövid kis bejegyzéssel. Természetesen nem lehet.

Willy Chirino pedig olyan, aki sok szót érdemel, hiszen 28 albumot adott ki eddig, s 2006-ban a Son del Alma című albumával a legjobb Salsa lemeznek járó Grammy díjat is elnyerte. Többek között. Kubában született, de még gyermekkorában, a Castro éra eljövetelével "szöktették meg". Miamiban nevelkedett és itt kezdte zenei pályafutását is, a miami salsa egyik "atyja".

Jónéhány száma a mai bulik kihagyhatatlan része, s annak ellenére beindítja a bulit, hogy már sokat hallottuk. Willy 35 éve kezdett el zenét írni, de dallamai frissek, s engem meglep az is, hogy kinézetre sem mondanám többnek 35-nél. Az meg ugye nem lehet. :-)

A website-ján érdekes történetet oszt meg a nagyvilággal. Amikor a 60-as évek elején először jelentkezett egy együtteshez, azt hazudta, hogy zenész. Pedig az egyetlen színpad, amit azelőtt látott, csak a képzeletében létezett. Játszhatott a timbalesen, s jól játszott, a tehetsége pedig hamar kibonatkozott, s megtanult majd mindegyik hangszeren játszani anélkül, hogy kottát tudott volna olvasni. Amit az elmúlt 35 évben letett az asztalra, azt gondolom, önmagáért beszél.

A Pa'Lante című 2008-as album innen letölthető.

Tartalma:

01 Los Campeones De La Salsa
02 Pa'Lante - (Willy Chirino & Alberto Plaza)
03 Por El Mismo Camino
04 Bailarina
05 Lo Que Está Pa'Ti - (Willy Chirino & Oscar D'León)
06 Algarabía - (Willy Chirino & Wahiro)
07 Hay Amores - (Willy Chirino,Daniela Mercury & Wahiro)
08 Me Negarás Tres Veces
09 Fue La Música - (Willy Chirino & Papo Lucca)
10 Es Tu Vida
11 El Último Bolero
12 Trece De Julio (El Mar Nos Une)
13 ¡Qué Se Vaya Ya!

Bonus Tracks:

14 Hay Amores (Versión Pop) Willy Chirino,Daniela Mercury & Wahiro
15 Por El Mismo Camino (Versión Pop)

Néhány kiválasztott video:

Új sorozatot indítok, amelyben egy kicsit részletesebben bemutatok egy-egy ismert vagy kevésbé ismert zenekart, előadót. Igyekszem hozzá keresni linkeket, illetve forrást a zenéhez, hogy meg is tudd hallgatni. Ha belinkelem a letölthető zenét, akkor két dologra felhívom a figyelmed:

• a zenéket nem én töltöttem fel, csak linket kerestem hozzá, amit ide bemásoltam.
• a letöltött zenéket kereskedelmi célra felhasználni vagy megosztani nem szabad.

Kezdjük mindjárt a Sonora Matancera-val, amelyik együttest a Wikipédia bejegyzés is úgy említi, mint a Guinness Rekordok Könyve által is nyílvántartott leghosszabb ideig működő együttest. Az 1924-ben alapított együttes eredetileg Septeto Soprano-nak nevezték, s 1932-ben vették fel az ismertebb nevüket.

Az ötvenes években a zenészek New Yorkba költöztek, de bármennyire is hatott rájuk az ottani közeg, a zenéjük az az igazi kubai zene maradt. A post végén betettem néhány érdekes videót, érdemes megnézni őket.

Az együttes stílust teremtett, melyet minden, később ezzel az előtaggal (Sonora) említett zenekar átvett (néhány ismertebb: Sonora Poncena, Sonora Carrusseles). A stílus jellemzője a fúvósok teljes és harmonikus használata, mely igen jellemző ízt ad a zenéiknek. Megszámlálhatatlan album, dal és természetesen koncert fűződik a nevükhöz.

A téma aktualitását nem csak az adja, hogy egy ilyen sorozatot velük érdemes indítani, hanem az is, hogy nemrégiben jelent meg egy dupla albumuk, mely a régi klasszikusok közül válogat, a címe: Serie Nostalgia Exitos Originales.

Innen és innen letöltheted a két albumot. (Rapidshare)

Igazán ízes, kubai zene felvételek jönnek. Ez az első tényleg nem egy mai darab, 1954-ben készült. És ráadásul "videoklip", nem koncertfelvétel:

Celia Cruz hihetetlenül fiatal ezen a felvételen, ami azért már nyilvánvalóan később készült, mint az előző:

Daniel Santos kora ellenére hihetetlenül énekel ezen a koncertfelvételen: 

S végül egy feldolgozás, videoklippel:

A petrezselyemárulás sok nőnek volt ismerős a diszkó korszak előtt, mikor még csak a társastáncok uralták a partikat bálokat. Ma újra szembesülnek vele egy-egy salsa partin.

Annak idején a báloknak megvolt a saját, kőbevésett etikettje, menetrendje. Talán pont a felesleges petrezselyem kereskedés kiküszöbölésére találták ki anno a táncrendeket, hogy a nők és a férfiak előre felkészülhessenek az estére. A diszkó, az induviduális tánc megjelenésével a nők felszabadultak a kötöttségek, a formalitás alól. Akár egyedül, akár csoportosan, de táncoltak, mikor kedvük szottyant. Egy táncőrültnek ez egy majdnem tökéletes állapot.

A társastáncok, jelen esetben a salsa térhódításával megjelentek újra a partik, ahol ugyan még táncrendek nincsenek, de valahol visszatértünk a régi bálok szokásához. Sajnos nem tudom, külföldön mi szokás, csak a magyar helyzetet tudom nagyjából kivesézni, s főleg azt, amit én tapasztaltam, illetve másoktól hallottam.

Egy szóval, már az első salsa partikon automatikusan életbe lépett a régi szokás: a férfi felkéri táncolni a nőt, aki türelmesen várakozik a parkett szélén. Azt a nőt, aki - az egyenrangúság világában - már megszokta, hogy a diszkóban akkor táncol, amikor akar. Most a salsa tanulásával és partikra járással felvállalja azt is, hogy megismerkedik a petrezselyemárus szereppel. Ha tetszik neki, ha nem. Valljuk be, nem kellemes szerep. Különösen annak, aki csak egyetlen okból megy el a buliba, hogy jól kitáncolja magát.

 Az ismerősökkel, barátokkal, fiúkkal és lányokkal oda- és vissza-, át- és megbeszéltük a felkérés és nem kérés helyzetét, mindkét szemszögből. Újra és újra felmerülő téma. Lányok (főleg kezdők) panaszkodnak, hogy a buli végéig egyetlen egyet sem táncoltak, csak álltak vagy ültek várva a fiúk felkérését. Vagy esetleg azt nehezményezik, hogy egy-egy fiú miért megy el mellettük rájuk sem pillantva minden buliban, pedig tudhatná, hogy táncol olyan jól ő is, mint bármelyik hasonló szinten tartó lány. S el-elhangzik a partikon egy-egy lány szájából: bárcsak fiú lehetnék, és annyit táncolhatnék, amennyit akarok.

S ott vannak a jobb érzésű fiúk, akik elmondják, hogy bár a kedvenc partnereiket, a barátaikat is felkérik, de minden buliban igyekeznek olyan lányokat is megtáncoltatni, akiket ritkán vagy soha nem látnak a parketten megpörgetve.

Nehéz elhinni, de bizony férfiakat is hallottam panaszkodni. Hiába voltak lelkesek, hogy ismeretlen helyen ismeretlen lányokat táncoltassanak meg, nagy meglepetésükre kosarat kaptak. Nem egy, nem kettő lánytól.

Meg kell említenem a bátortalan fiúkat, akik jórészt karba- vagy zsebretett kézzel állnak, nézik a salsázókat, majd egy-egy tánc erejéig bebátorkodnak a táncolók közé karjukon az aktuálisan felkért lánnyal. Aztán újra a szélről bámulnak bele a tömegbe.

S minden tiszteletem azoké a fiúké, akik megérkezésük első pillanatától a záró számig szinte végigpörgik a bulit úgy, hogy minden zeneszámot egy másik lánnyal ropják. Igen, ilyenek is vannak!

És hallottam olyan megnyilatkozást is egy-két pasitól, hogy inkább a minőségre megy, mint a mennyiségre. Ergo, szerintük nem kell a partit végig táncolni, elég csak egy-egyet, de az olyan legyen. S természetesen azt is csak bizonyos lányokkal.

 Persze, biztatják a lányokat, hogy a nő is felkérheti a fiút, de ... az nem az igazi. Ha a DJ bemondja, hogy a következő szám a lányoké, akkor már támogatást kapnak rá, tehát "jogos" a lány kérése a fiú felé. Tudom, vannak lányok, akik azt mondják: inkább felkéri a fiúkat és végigbulizza a partit, minthogy a parkett szélén árulja a másnapi ebéd ízesítőjét. (Bár elégedett vagyok azzal a táncmennyiséggel, miket a partikon ejtek, de vannak bizonyos zeneszámok, melyekre salsázni akarok, és nem bízom a véletlenre, tehát egy, esetleg két hölgyválaszt megengedek magamnak egy este.)

S hamár a hölgyválasznál tartok! Ahogyan egy férfinak rosszul esik, hogy kikosarazzák, úgy egy nőnek még jobban. Még az is, ha csak egy kelletlen szájhúzásnak tűnő mozdulat jelenik meg a férfi arcán a lány felkérése alkalmával. Tudja az a pasi egyáltalán, milyen úgy végigállni egy bulit, hogy egyetlen egyszer sem táncolhat, mert nem kérik fel? Vagy talán csak soha nem kapott még kosarat...

Két emlékezetes salsa partimat említeném meg: a legelsőt és az egyik legutóbbit. Az előbbit elkeseredve hagytam ott, mert naiv kezdő létemre azt gondoltam, hogy sokat fogok táncoln. Hát, nem! Pedig négy szám erejéig felkértek! Az utóbbit pegid végigtáncoltam és a buli utolsó óráján már úgy ültem a parkett szélére tolt széken, mint egy kifacsart citrom, és legszívesebben az ágyamba döltem volna a fáradtságtól. De egyszer sem tudtam azt mondani az előttem megálló, kezüket kinyújtó férfiaknak: nem. Felálltam, és csak annyit nyögtem viccesen, hogy csak exhibelakat, enchufekat és vacilakat kérek. Persze a zene és a partner magával ragadott, és kit érdekelt már, hogy a forgásban tántorgok. Ugyanis egyszer eldöntöttem, soha nem mondok nemet a felkérésre, csak ha velős okom van rá. Mindegy ki hív, mindegy milyen táncra. Nem érdekel, hogy vonalas salsára, ha én történetesen kubait tanulok. Vagy egy számomra teljesen ismeretlen táncra. Nekem úgy is az a dolgom, hogy kövessem azt, amit a táncpartnerem vezet nekem. Ha jól csinálja, akkor menni is fog.

Tudom, vannak bevált "trükkök" a lányok számára, amivel magukhoz tudják vonzani a táncolni vágyó férfiakat: mosolygó arc, ritmusra mozgó lábak és test, illetve pozitív hozzáállás. Azt is tudom, hogy egy fajta konklúziót le kellene vonnom így az írásom végére, de ez egy annyira érzékeny téma, amire nehéz konkrét megoldást javasolni. Nem is szerepem. Csak a megérzésemre hallgatok, ami az súgja, hogy még annyit tehetünk: tiszteljük egymást és legyünk empátiával egymás iránt itt is, a táncparkett szélén.

Térjek be a város, az ország bármelyik szórakozóhelyére, a DJ-k a legfrissebb toplistás dalokat játsszák. A nemzetközi pop/techno/house/r'n'b és egyéb slágerlisták tálcán kínált menő számaira tuti táncolhatok a diszkókban. De vajon a salsa partik ugyanilyen egységgel, ... egyhangúsággal szolgálnak?

Mivel vidéki vagyok (nem hátrány, csak egy állapot!) és az utóbbi időkig a helybeli és a SFuerte tánciskola szervezte partikon kívül nem jutottam el más helyekre, egy fajta rózsaszín buborékban éldegéltem, ami a salsa zenei világot illeti. E téren ízlésem finomodását és fejlődését, valamint annak irányát nagyban befolyásolták az órán hallott zenék, DJ Tombao által játszott stílus és az interneten levadászott dalok. A rózsaszín buborékomban voltak slágerek, amikről tudtam, hogy tetszenek nekem, meg a többieknek - itt, helyben -, hiszen mindenki szívesen és nagy örömmel táncol rá, ahogyan egy kedvenc dalra szokás. Ahogyan az is szokás, hogy a kedvencek megunásra kerülnek és ... némi süllyedés után eltűnnek a partikon játszott dalok listájáról. Elég hamar eljutottam oda, hogy magam is igyekeztem felfedezni új "parti slágereket". Egyébként is olyan vagyok, hogy mindig újabb és újabb kedvenc után kutakodom, ... vadászom. S ezeket szeretem is megmutatni, illetve ha tehetem, az újonnan felfedezettekkel igyekszem az embereket megismertetni. Szóval, azzal a meggyőződéssel éldegéltem, hogy ami nálunk kedvenc, s amit én a világ éppen aktuális slágerének tartok (mert frissen megjelent albumról van, meg egyébként is), az máshol is (példának okáért a budapesti partikon) az éppen legjátszottabb dalok.

 A rózsaszín buborékom felszínén akkor történt kisebb repedés, mikor egyik sráccal, aki szintén szokott zenét összeállítani partikra egy másik városban, eszmét cseréltem zeneügyileg. Olyan számokat kezdett el sorolni mint náluk menő dalok, melyek már nálam rég lejárt lemez volt, és csak nosztalgiából, ha bekerült a playlistbe. Csendesen hümmögtem magamban. Viszont, mikor legközelebb náluk jártam, úgy tértem haza, hogy ezt és ezt a számot meg kell szereznem, mert ... szuper jó. És meg is tettem. (Azt a helyzetet csak halkan említem, mikor eleve megvan a gyűjteményemben a keresett dal, de valami oknál fogva elkerülte figyelmemet és ... hagyom hónapokig, évekig porosodni, míg elő kell kerítenem, mert meghallottam valahol és beleszerelmesedtem.) A rózsaszín buborékom héjából már egy nagyobb darab tört le, mikor egy másik salsa iskola partijára kerültem és ott a legmenőbb dal az volt, ami nálunk már éppenhogycsak könyörületből (hátha még valaki örül neki) volt játszva. Heh?! - gondoltam, meg azt, hogy ideje átértékelnem a nacionális elképzelésemet, ami a salsa slágereket illeti. Aminek a végén egy egészen triviális eredmény jött ki: mindenkinek más az ízlése...

Hogy mi lesz sláger, melyik dal lesz újra és újra játszva a partikon, szerintem nagyban függ a DJ ízlésétől, a salsa iskolák kedvenceitől, valamint a beszerzési források kínálatától. Ami az utóbbit illeti, bizony jártam már úgy, hogy becsületesen meg szeretettem volna vásárolni a neten a vágyott dalt, de csak a harmadik vagy a negyedik e-zeneboltban tudtam megvenni az egyébként is ritkaságba menő dalt, mert az legalább lehetővé tette (jóváhagyta) a magyarországi vásárlásokat is (pedig master kártyám van! :D).

Akinek van rá igénye, nyomonkövetheti a neten, hogy az ismertebb salsa/timba DJ-k szerint mi a sláger. Szétnéztem a gugli segítségével, milyen külföldi listák akadnak horogra. Hát, elég vegyes. Jó részük nem akar frissülni legalább havi szinten. Összhangot egyáltalán nem mutatnak, legfeljebb egy-egy szám terén vannak azonosságok.

Néhány listát megemlítenék:

Timba-rajongók számára:

vagy DJ Jose Rey és DJ Antonio Magyarországról:

A vonalas salsát táncolóknak:

 DJ Alan: 

vagy a londoni DJ Torqueo listája:

A neten fellelhető listák tájékozódásnak mindenképpen megfelelnek, különösen akkor, ha a top 10-es lista fele szerzeményét lehetetlenség - azonnal - beszerezni netes boltokban (csak ehhez tudok férni).

Szerencsére rengeteg dal létezik, melyek elérhetőek és örökzöldek, hiszen akár egy 2000-ben vagy korábban megjelent muzsika is lehet annyira szenzációsan jó, hogy ma is megállja a helyét és táncra készteti a lábakat. Végül is mindegy, mikor játszotta először a zenekar, ha a nagyközönségnek még új. De - nálam oly gyakran felmerülő - kérdés, mennyire lehet "megetetni" a nagyközönséggel az egyébként remek számokat, legyen az vaciúj vagy pár éves kiadás. És azért is furdalja a kíváncsiság az oldalamat, hogy egyáltalán van-e igénye a táncolni vágyó társaságnak, hogy a legfrissebben megjelent dalokra táncoljon. Vagy ez csak a DJ-k és a zenevadászok bolondériája? S vajon szükséges-e egy egységes (magyarországi) slágerlista, mely megadja, mely számok a legsikeresebbek a magyar partikon vagy ez mindig maradjon a DJ-k és az adott közönség ízlése szerinti?

Érdekes cikket osztott meg Kriszkó a Velvetről, ahol ennél szolidabb címmel fut a cikk: A jól táncoló pasik az úgyban is jók. Fura, hogy ma még mehet ki blogra olyan poszt, amiben egyetlen (elrontott) link árválkodik, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy egy amerikai színésznő, Leslie Mann-nek tulajdonítja a következő, velős mondatot: "Abból tudjuk megmondani, hogy egy milyen leszel az ágyban, hogy milyen jól táncolsz".

Mondjuk ezt a - számomra mindezidáig ismeretlen - színésznő nem nélkül mondta, s szerintem ez egy fontos különbségtétel. Igen, igen, igen, ez a téma már bennem is érik egy ideje a salsa kapcsán, s nyilván a pasik oldaláról nincs tapasztalatom.

Az viszont számomra is bizonysággá vált, hogy ha valakivel táncolok, s átélem a harmóniát, a feloldódást, akkor megszűnnek a gondolatok, nem jár az agyam sem azon, hogy jó-e ez a figura, volt-e már, vajon-ha-így csinálom-mi-jön-ki-a-végére, nem nézek körül, hogy vajon ki néz minket, nincs más, csak a közösen létrehozott élmény.

Pici érdekesség, hogy a téma tudományos/pszichológiai hátterét a világhírűvé vált magyar származású tudós, Csíkszentmihályi Mihály írta le Flow (Áramlat) című könyvében. A könyvet mindenkinek szívből ajánlom, fogyasztható nyelvezetű, érdekes.

De visszatérve a szűkebb témához, ha ez a harmónia megvan a táncban (vagy a nulladik pillanattól, mert működik a kémia, vagy pedig kis "összeszokással", alkalmazkodással, egymás megtanulásával), akkor nyilvánvaló, hogy a test játéka ennél csak egy fokkal intimebb környezetben is hasonlóan élménydúsan folytatódhat.

Bárkinek van kétsége effelől? :-)

Búcsúzunk a nyári partyhelyszínektől, de jönnek az újak! Komoly változás van kibontakozóban a hazai salsa buli szcénában: most már egyre több az olyan nap, amikor akár kedvünkre válogathatunk a bulik közül.

Lássuk csak, dióhéjban, hogy is állunk.

- Bezárt a Placc és a Szilvuplé Kabrió. Jó kis helyek voltak, remélem, jövőre újra!

- Szeptember 16-án, szerdán zár az Aréna Terasz.

- Szeptember 20-án, vasárnap záróbuli a Holdudvarban. Előtte lévő vasárnap vendégünk DJ Dany Belgiumból. Érdemes kihasználni ezt a két alkalmat.

- A keddi Rióról és a péntek-szombati Puertóról nincs egyelőre infó, de gondolom, ha hidegre fordul, már ők sem húzzák sokáig.

Az ősz új partikat hoz:

- Csütörtökönként a SalsaLovers új bulihelyszínt üzemel be, ami nem csak a helyszínében új, hanem az első olyan salsa buli, amelyik két termes: a kubai és a vonalas salsa táncosok egymás mellett, de külön-külön teremben bulizhatnak! Infók az új csütörtöki salsa buliról itt!

- Újraindult a népszerű szombati Aranytíz is.

- Várjuk a Szilvuplét, s mindenki szurkoljon, hogy mielőbb enyhüljön a VI. kerület hozzáállása, s kinyithassanak. Egyelőre itt tartunk.

- DJ Adalberto új pénteki bulit indított a Columbus hajón.

Ne feledd: a salsa bulik friss listáját mindig megtalálod a SalsaLovers oldalán.

Ősszel újra tódulnak a hormonok, csajozz, pasizz, bulizz ezerrel! :-)
 

Az LA-33 már itt van velünk egy ideje: azóta, amióta a bulikban is játsszák (hál' égnek már nem) a La Pantera Mambót, de vicces, hogy miközben ezt a csontot már lerágtuk, valahogy csak tavaly vettük elő ugyanazon album másik óriási zenéjét, a Soledad-ot...

Már 2007-ben megjelent a következő album, de valahogy az is csak szép lassan hódítja meg a táncparkettet. Jut eszembe mindez arról, hogy nemcsak meglepetés volt, hogy a vasárnapi SalsaLovers bulin (szinte a legelején) betettem a Bye-bye-t (még egyik buliban sem hallottam...), hanem a buli végén még volt olyan, aki emlékezett rá. Volt miért. Az elején az a cha-cha... hát, ember legyen a talpán, akit nem indít meg.

Kevés olyan dal van, ami pontosan azt az érzést adja át, amiről szól. Az utolsó, amire emlékszem, hogy ilyen, Jimmy Bosch Otra Oportunidad-ja. Onnan ismerszik meg számomra az ilyen zene, hogy először, amikor hallom, sejtem, hogy miről szólhat. Érzem. Elindít valamit. Elgondolkodtat. Aztán előveszem igen kopottas spanyol-tudásomat, odafigyelek a szövegre (na jó, időnként kutatok egy kicsit a szövege után :-)), megpróbálom összerakni, hogy tényleg miről szól, s bingó.

Ez a két dal egyúttal nagyon jó válasz egy korábbi posztra is, mely szerint a modern salsa miért halott. Ott olvashattuk, hogy a modern salsából hiányzik a történet-mesélés. Hát, ez nem igaz.

Következzen a két dal (Jimmy Bosch-tól csak élő felvételt találtam, ami persze nem ugyanazt az érzést hozza, amit fényesre csiszoltak a stúdióban, de aki ismeri, tudja, milyen).

Te is ismersz ilyen zenéket?

Miközben a beszámoló tartalmán töprengtem, több tudathasító kérdés is felmerült bennem a feszt-tel kapcsolatban.

Kicsit gesztipéteres lett ez a Bailaton elnevezés, de még elmegy. Ez a fesztivál második, idei événak nagy találmánya, a grafikai anyagok ugyan már a kis 'i' beillesztésével készültek, de a site-ot még a www.balatonfestival.com-on lehet csak elérni. Kíváncsi lennék, a többivel hányan próbálkoztak hiába, én egy vagyok a tömegből, az biztos.

Szintén tudathasadásos állapot, hogy mi is ez. Tábor? Fesztivál? Igazából kétpúpú teve, ez is, az is szerepel az elnevezésében. A többiek jellemzően nyári tábornak hívják a nyári táboraikat (még a 'boot camp' kifejezést is láttam valahol...), a fesztivál elnevezéssel tudtommal csak itt találkozni. De azért mégiscsak fesztivál ez, több vendégtanárral, vendég DJ-kkel, angol nyelvű oktatással tájékoztató anyagokkal. Igen, ez már valami! De akkor miért tábor még mindig? A Mint a mókus fenn a fán nosztalgikus érzését muszáj becsempészni a marketingbe, vagy más oka van?

Az index Salsa Fórumán egy új kifejezést is alkottak a hozzászólók: "elvonalasodik". Kifejező azok számára, akiknek a vonalas és kubai táncok közötti különbség minden vonása tiszta, bár jellemzően pejoratív felhanggal használták. A feszt kubait táncoló résztvevői fejezték ki azon érzésüket, hogy az órák és az esti bulik zenei repertoárjának összetételén "vonalas" túlsúlyt lehetett tapasztalni. Tény és való, hogy sok vonalas táncos, sok vonalas óra volt, de szerintem a kubait táncolók is találhattak maguknak sok érdekességet, tanulási-fejlődési lehetőséget. Persze, nekem, a kibicnek semmi sem drága. :-)

Egy ilyen hosszú bevezető után a fesztről már csak röviden írok. Talán a leginkább pozitív élmény, hogy végre-végre sikerült a szervezőknek azt megoldani, hogy ne kelljen egy csomó nehéz választásba belemenni, azaz mindig legyen olyan program, ami pont jó, s vele párhuzamosan ne legyen egy másik pont jó. Gratula a szervezőknek!

Óriási a változás tavalyhoz képest a buli fronton is, megmaradt ugyan a 11-ig f12-ig tartó óriásrueda, de utána végre nemztközi szinten is elismert DJ-k pakolták a lemezeket, elsősorban DJ Dany és két DJ Jorge. Persze, DJ Dany volt a kedvenc, olyan zenéket hozott, amiket itthon ritkán hallani, de inkább nem.

A SalsAgua programot én így írtam volna, de ettől függetlenül szuper (bár fárasztó) volt a Balaton vizében táncolni. Volt még a "megszokott" sex war - érdekes eredménnyel, Jack&Jill (végre!), szóval egy csomó olyan program, ami egy nyári fesztivál kötelező eleme, s itt is hihetetlen hangulatban zajlott.

Nem beszélve a tanári felhozatalról, Luis és Melissa hozta a formáját, mint azt már megszokhattuk, csinálták a show-t, függetlenül attól, hogy a színpadon voltak-e, vagy csak a folyosón. Én az első táborba is bevallottan Fige Peti miatt mentem el, s most sem volt véletlen, hogy a két páros miatt többször át kellett szervezni a teljes programot: többször előfordult, hogy a várthoz képest kábé kétszer annyian akartak bemenni valamelyikük órájára, termeket kellett csereberélni.

Érdekes volt, hogy válogatás nélkül mentek be az emberek a piros, advanced minősítésű órákra is, ettől Petiék még picit zavarban vannak, s próbálnak megfelelni, Luisék pedig lenyomták az órát úgy, ahogy akarták, maximum sokan nem tudták követni. A legnagyobb változás ezzel kapcsolatban bennem zajlott, régebben ezen mindig kiakadtam, mert párcserénél én sem tudom megtanulni egy béna partnerrel a figurát. Most, ha azt láttuk, hogy sokan ilyenek, inkább egymás között cseréltünk, így nem zavart, nem voltam tőle ideges, mindent meg tudtam tanulni.

Összességében? Sok tanulás, kevés alvás, sok ismerős és még több ismeretlen jó táncos, izomlázig tartó bulik és órák, vízparti fesztivál-hangulat. Mindez együtt.

Jövőre? A híre már megy, jönnek a külföldi fellépők, résztvevők, bakapcsolódik a nemzetközi salsa-fesztivál körbe, s hozza is azt a színvonalat, amelyet bármely európai nagyvárosi fesztiváltól elvárunk. Hurrá, hajrá, s óriási köszönet a szervezőknek!

Szerinted?

Rendszeresen futok. Miközben a lábaim nyelik a métereket, addig az agyam is dolgozik. Jó néhány téma akad, amin elgondolkodhatom. Legutóbb a táncon elmélkedtem. Azokon a mondatokon, melyeket itt a blogon olvastam Gregtől, és azon, melyek Jorge Camaguey száját hagyták el a workshop alkalmával, illetve saját táncos élményeim is töménytelen megfogalmazásra, rendszerezésre váró gondolatot szolgáltatnak.

Kezdem Greg mondataival.

"Egyáltalán nem jön el minden táncos életében az a pillanat, amikor rájön, hogy meg kell táncolja a zenét.... Szóval a zenére táncolni, a zenét megtáncolni egyáltalán nem gyakori."

Aztán folytatom Jorge gondolataival, melyet tanácsként intézett hozzánk az utolsó óra befejeztével. A táncot megélni kell. Eljátszani a zenét. Mindvégig tudja a fiú és a lány, mit akar kifejezni, megmutatni, elmesélni a táncával.

S ehhez jönnek az élményeim, a tapasztalataim és lassan az igényem. Mindig is úgy táncoltam, ahogyan a zene vitt. Amikor elkezdtem salsázni, örültem, hogy a ritmust és a fiú vezetését tudom követni. Hol gondoltam még arra, hogy a testemmel többet is kifejezzek?! Aztán mikor magabiztosabb lettem, már kezdtem a "virgonckodást". Leginkább akkor mertem megtenni, mikor azokkal a fiúkkal táncoltam, akik ismertek már, illetve összeszoktam velük. Az önállósodásom leginkább abban merült ki, hogy olykor kiszakítottam magam a kezükből és néhány alaplépést, reggaeton mozgást belevittem a táncomba, amit éppen a zene kívánt. Ami pedig a zenei átélést illeti, örültem, ha olyan fiú táncoltatott meg, aki remekül vezetett. És többre nem is volt igényem kellő tapasztalat és tudás híján. Ma már kicsit másként áll a helyzet. Látva, hogyan is lehet még táncolni a kubai casinot, illetve megérve arra, hogy én is így mozogjak, ... vágyom arra, hogy úgy igazán salsázzak. 

Emellett tudom, nem mindenkinek azt jelenti a tánc, a zene, mint nekem.

 Jorge Camaguey sont táncol

De mi is a tánc? S most nem nézek utána, mit mond a wikipedia vagy egyéb tudományos szöveg. Inkább a saját elgondolásomat fogalmazom írásba. A tánc olyan mozgássor, mely igyekszik visszaadni azt az érzelmet, érzést, amit a hallott (vagy esetleg képzelt) zene kelt az emberben. Az, hogy ez mennyire őszintén és valóságosan jelenik meg, függ attól, mennyire tudja lelkileg lecsupaszítani magát közben az egyén, mennyire tudja elveszíteni a tánc alatt az ego korlátait.

Egyáltalán él-e a táncolóban az az igény, hogy kifejezze mozgásával az érzéseit, vagy valami történetet adjon a táncának, vagy kimerül abban, hogy letáncolja a tanult, elsajátított figurát, lépéssort? Elvárható-e minden salsát (casinot) táncolótól, hogy a figurák, a lépéssorokon kívül adjon valami pluszt a mozgásába, legyen ez mambo mellkas mozgatás vagy egy reggaetonos csípőforgatás?

Nézzük külön szedve a párt!

Mit tehet egy nő? Elsősorban legyen vezethető amellett, hogy ritmusra táncol. Sok energia marad szabadon a férfi részen, ha nem kell extrán koncentrálnia arra, hogy a nővel megértesse, mit akar. Ahogy tanultam, illetve láttam, a nők is vihetnek pluszt, önkifejezésre alkalmas, díszítő elemeket a keretek között a táncukba. Némi csípőtekerés, ha pl. egyhelyben kell lépegetniük, vagy szépen kivitelezett kézmozdulatot, vagy rumba lépéseket, stb. S mindemellett nézhetnek csábosan, férfi fejet eltekerően. Hiszen a nő a férfinek táncol, nemcsak vele. És ez egy játék a férfi és a nő között. Mindezzel az apró dologgal, azzal, hogy ő egy nő, már inspirálhatja a partnerét, a férfit, hogy a táncuk több legyen, mint figurák lelépése.

És most vegyük a fiúkat, hiszen a táncot - elvileg - ők irányítják! Mint női partner többféle "alaptípussal" (egyszerűség kedvéért besorolom őket) találkoztam függetlenül attól, hogy milyen szinten táncol. Azt veszem alapul, hogy mindegyik remekül vezet ritmusra. Valaki ragaszkodik a tánciskolában megtanult és bejáratott lépésorokhoz. Van, aki ehhez még magán szorgalomból hozzátanul, de ragaszkodik a biztoshoz. Vannak a merészebbek, akik már mernek hagyatkozni az intuíciójukra, azaz, ha valami oknál fogva eltérnek a betanultaktól, nem esnek kétségbe. Sőt! Ezen felbátorodva, már saját figurát találnak ki, vagy ahogy esik, úgy puffan vezetésre állnak rá. S vannak azok, akik tényleg ki tudják mutatni, hogy érzésből táncolnak, vagy egyre inkább törekednek arra, hogy némi ízt vigyenek a táncukba.

 Érzéssel táncolni

Sokat töprengtem a fentieken, végül annyit megállapítottam kicsit triviálisan, hogy nem várható el mindenkitől, hogy profiként ropja a táncparketten, ha nincs rá igénye vagy nem kellőképpen bátor ehhez legyen az nő vagy férfi. Ettől ő még jó táncos marad. S itt jegyzem meg, hogy találkoztam olyan partnerrel, akinek tényleg csak a merészség hiányzik, mert ha levetkőzi gátlásait (esetleg egy-két adag whisky hatására), egy remek táncos tűnik elő.

Mindenesetre elmondhatom, hogy nagy élmény az olyan partnerrel táncolni, aki - amellett, hogy ritmusra és követhetően vezet - élvezi a zenét és - nem mellesleg - a velem való táncot. S nem felejti el soha, hogy egy nőt tart a kezei között, akinek és akivel együtt táncol!

A nyár közepe sok újdonságot, változást hozott, lássuk:

• Augusztus 6-ától Port.hu Salsa Party az Uszálystrandon! Infó itt.
• Vasárnaponként salsa buli a Holdudvarban!
• Palm Beach Esztergomban, DJ Adalbertoval, péntekenként.
• Július 31-től pénteken és szombaton Café Puerto.
• Augusztusban ingyenes a Conga Club.

Részletes salsa buli listát találsz a SalsaLovers oldalon, amelyik mindig friss!

Nem mehetek el mellette. Ha már kubai casinot táncolok, kubai zenével foglalkozom. S nem is engedi. Úton-útfélen beleakadok. Mert már a "nagyok" (La Charanga Habanera, Haila, Bamboleo, Paulo FG, stb) is zenélik.

A cubatonra tökéletesen illik az a mondat, melyet már a timbás írásomnál említettem:

"Ha összekeversz valami kubait valami nem kubaival, akkor ... valami másmilyen kubait kapsz." (régi közmondás)

A recept: vegyél egy műfajt, jelen esetben a reggaetont (ami már önmagában is kevert), tegyél hozzá némi salsát, timbát, és jó sok kubai életérzést. Ne felejtsük ki a táncot sem, a perreot, ami nem éppen prűdségéről híres. S máris kész a cubaton! 

Bamboleo - El Bueno Soy Yo (az egyik kedvencem)

Ha már táncról van szó! Amilyen szexi, erőteljes ritmusú és érzelmi töltetű a zene, olyan tánc is alakult ki hozzá, vagyis először a reggaetonhoz. A perreot táncolják az utcai partikon, a klubokban, valamint a koreografált változatait tanítják workshopokon, egyéb táncórákon. 

Jorge Camaguey cubatont táncol (Elvis Manuel - Mirala *)

Azért ezt a videót linkeltem be, mert néhány hete nekem is volt szerencsém végignézni Jorge cubaton óráját (Sajnos, a haladó csoportosoknak csak a megfigyelő helyen lehetett némiképpen ellesni e mozdulatokat. Azonban az általa tartott son és a salsa órák kárpótoltak.), és csodálattal adózni annak a mozgáskultúrának, melyet az európai ember csak hosszas gyakorlással tud úgy-ahogy elsajátítani. 

A perreo Puerto Rico-ban terjedt el először, eredete, azonban, nem ismert. Hip-hop alapokra épül. Maga a perreo eléggé erotikus, szexuális töltetű, sokszor magát az aktust imitáló mozgás. A lányok által igencsak kedvelt tánc, mivel a táncot végre ők irányíthatják. Előtérbe kerülnek a szexi csípő- és fenékrázások, melyekkel a férfit igyekeznek elcsábítani. A férfi pedig hagyja magát. (Itt kell megjegyeznem, hogy a kubai sonban, casinoban egyébként is nagy hangsúlyt kap a hölgy csípőmozgása, melyet a férfi igenis nyomon követ a tánc során.)

Ezt a fajta street dance-t megszelídített formában igyekeznek tanítani a salsa tanárok szerte Európában, melyet ha nem is fogunk a partikon viszontlátni, de legalább a diákok mozdulatait finomítja és tudatosabbá teszi.

Visszatérve a cubatonhoz, a zenéhez! Bár ma már Havana a hazája, eredetileg Satiago de Cuba Orinte nevű szegény negyedéből származik. Mindenütt ott van: utcákon, klubokban, tengerparton, stb. S élőben szól. 

Meglehetősen színes, hiszen az alapritmust - a reggaetonhoz hasonlóan - az előadók kedvükre keverik cumbiával, merenguevel, salsával, stb. Talán nem kell írnom, hogy engem jobban megfogott, mint a reggaeton. Dallamosabbnak, táncolhatóbbnak tartom úgy összességében. Abszolút kedvencem az Acento Latino (Dimelo, Luchadora, Bandolero), de érdemes odafigyelni Osmani Garcia-ra, valamint Yulien Oviedo, Insurrecto, Baby Lores, Eddy-K, Micha, Chakal, Los Faraones dalaira és, természetesen, Gente de Zona-ra. Ők a legismertebb cubaton zenészek.

 Nem tudom, mi lesz a cubaton jövője. Vajon mekkora tért fog nyerni a zenei világban? Egy dal már biztosan feljutott a nemzetközi slágerlistákra: El Medico Pin Pon-ja. Nekem lenne jobb ajánlatom....

 * Elvis Manuel-ről annyit kell tudni, hogy nagyon tehetséges, 18 éves kubai zenész volt, aki tavaly áprilisban tűnt el egy hajóbaleset során Miami felé tartva. Slágerei: La tuba, Mirala, stb.

Megkésve egy picit, de mindenképp kikívánkozik belőlem az élmény.

Mentségemre szóljon, hogy a SalsaLovers oldalon elég sok hegesztenivaló akadt, leginkább azzal voltam elfoglalva az elmúlt két hétben.

Szokatlan

helyen rendezték meg, idén már az ötödik évét taposó fesztivált, hiszen Rovinj mégiscsak egy kicsi üdülőváros. Városnak is éppen hogy csak lehet nevezni, hiszen keresztül-kasul bejárható kevesebb, mint egy óra alatt.

A fesztivál 6 napos, ellentétben a legtöbb nyugat-európaival, már kedden kezdődik, s a legjobb programokat vasárnapra tették, hogy mindenki ott is maradjon.

Meglepő volt, hogy a 6 óra alatt megtehető kb. 600 km távolság (majdnem végig autópálya, de ez azért mégiscsak egy fél nap utazás) ellenére mennyire sokan voltunk magyarok. Nem számoltam, de érzésre kábé ötvenen voltunk.

Az egész város

a fesztiváljegyében működött azon a héten, a szállodák, éttermek, strandok, magánszállások salsásokkal voltak teli - már amelyik étterem éppen nem pangott az ürességtől - annak ellenére, hogy elvileg a nyári főszezon elején vagyunk (június 23-28.).

Ékes példája volt ennek az érkezésünk napján, pénteken a főtéri Cubismo (helyi salsa zenekar) koncert, amelyre nagyon komoly tömeg verődött össze, becsléseim szerint kb. 2500-3000 ember. A koncert egészen ígéretesen indult, a nevükhöz híven főleg kubai salsát, salsa romanticát játszottak, nagyon erős gitárjátékkal, de felejthető fúvós szekcióval. Ahogy egymás után egyre több zenész és táncos érkezett a színpadra, megszólalt minden kezük ügyébe eső hangszer, úgy torkollott az egész egy jó órás kakofóniába, amin a közben egymásra hangolódott ütős-szekció által hozott biztos afro ritmusok segítettek valamit.

Akit már előtte elkapott a táncolós hév, az nagyon élvezte ezt a részt is, magam is köztük voltam az elején, de az egy számból a 20 perc nekem már sok volt. Jó volt, hogy a főtér közepén lehetett salsát táncolni, összességében egész jó kis koncert volt egyébként.

A szakmai rész,

azaz az órák minősége csak a tanárok nevéből, illetve azon néhány ember visszajelzése alapján van meg, akik bementek. A magyarok többsége csak party passt vett. Mindenesetre ott volt Israel "mindenholottvan" Gutierrez, legalább egy tucat kubai oktató (nekem nem mond semmit a nevük), a U-Tribe, illetve számomra szintén nem ismert tanárok Ausztriából, Németországból és a régióból.

Tekintve, hogy nagyon kevés olyan fesztivál van, ahol a kubai salsa komoly hangsúlyt kap (kivéve a Cubamamucho sorozatot),tehát kubai salsát táncolóknak ajánlott.

A vonalas salsa szekció nem volt túlzottan erős, de akik bent voltak a U-Tribe óráin, azt mondták, hogy szuper dolgokat vettek. Csak a U-Tribe miatt idejönni viszont szerintem nem érdemes.

Az érem harmadik oldala,

a bulik viszont hatalmasak. A szállodában megrendezett esti partykon érezni, hogy a kubai salsáé a főszerep, a nagyterem és a nagy tömeg. A kisebb - mondjuk Kaméleon méretű - teremben megy a vonalas zene, ami kínálatában nem hagyott kívánnivalót maga mögött - köszönhetően a francia DJ-knek - viszont légkondicionálatlan, ablaktalan helyiség, aminek az ajtaja sem a szabadba, hanem a másik helyiségbe nyílik. Ennek okán kb. 60 fok volt bent, kb. 100%-os páratartalom mellett. (Kár hogy nem vittem hőmérőt...) Érezték a szervezők, hogy ez gáz, betettek három nagy teljesítményű páramentesítő gépet (hűteni nem hűtöttek...), amelyek mellé helyezett 15 literes tartályok a buli felénél megteltek, gép kikapcs. A benntartózkodás nem volt 30 percnél tovább kibírható.

A kubai salsás helyiség jóval kellemesebb klímájú maradt, ahogy elnéztem, mindenki nagyon élvezte a táncot.

Kis színesként

említhetők az előadások, melyek a szombat esti buli fényét emelték. (Jómagam vendégszereplőként hullát játszottam a Fuego De La Salsa előadásában, komoly 1 percben. Ezúton is köszönet Laki Dórinak a meghívásért.) A többi előadást pont emiatt nem volt szerencsém megnézni, de a többiek azt mondták, színvonalasak voltak.

A fesztivál fénypontja

egyértelműen a vasárnapi medencés buli volt... Vasárnap, napsütés, mojito a kézben, ugrálás a medencébe, s közben harsog a reggaeton, a merengue és latin dizsi. Mindenki egyszerre mozog, fröcsköl, ugrál és üvölt. Hitetetlen látvány, hihetetlen érzés.

Persze, az elején salsa bulinak indult, de a strand kövein nem a legkellemesebb érzés táncolni, az én lábamról legalábbis több réteg bőr lekopott. Papucsban meg ugye nem lehet. Reggaetonozni meg ugrálni viszont igen.

Összességében

remek hangulatú kisváros, jó idő, s ahogy ők is mondják: Sea, Sun, Salsa. Ne várjunk tőle csodát, de nagyon hangulatos bulizást igen. Kubait táncolóknak kihagyhatatlan.

Rámjött a megmondhatnék. Illetve a véleményem következik, lehet velem vitatkozni. :-)

Tehát a menő - nem menő listám salsásan:

• buliban ruedázni - MENŐ
• visszajelezni a DJ-nek, ha valami jót játszott - MENŐ
• bachatánál 0-cm-re közel húzni a lányt - MENŐ
• bachatánál 0-cm-re közel húzódni a pasihoz - MENŐ
• tánccipőben táncolni - MENŐ
• kongresszusokra menni - MENŐ
• cha-cha-cházni tudni - MENŐ
• élő zenére táncolni - MENŐ
• szólózni - MENŐ
• LA salsát párcserével táncolni - MENŐ
• kitáncolni a zenét, a hangsúlyokat - MENŐ
• "megérezni" a partner stílusát, tudásszintjét, és hozzá igazodni (főleg a pasikra gondolok) - MENŐ - by Szemesi Robi

• mosdatlanul salsa órára menni - NEM MENŐ
• salsa buliba ásványvizet / más bambit vinni - NEM MENŐ
• salsa figurát erőltetni - NEM MENŐ
• a DJ-től minden alkalommal az Amor, amort kérni - NEM MENŐ
• tánctéren "helyet csinálni" - NEM MENŐ
• ingyenes bulin nem fogyasztani semmit - NEM MENŐ
• tánctéren letaposni a másikat és nem elnézést kérni - NEM MENŐ
• fikázni mások stílusát (már ha van :-)) - NEM MENŐ
• hagymalevest majd hagymás rostélyost vacsorázni buli előtt - NEM MENŐ
• nem megköszönni a táncot - NEM MENŐ
• táborban/kongresszuson kezdőként beállni a haladó órára - NEM MENŐ
• buliban rueda közben letaposni a többieket - NEM MENŐ
• ájulásig forgatni a lányt, eszeveszetlenül akrobatikázni ("nézd mit tudok" címen) - NEM MENŐ - by Szemesi Robi
  
  Egészítsd ki! Vitatkozz! :-)

A timbás kutakodásaim során egy érdekes cikkre bukkantam a descarga.com-on, melynek ugyanez a címe, csak éppen kijelentő módban.

A szerző tisztában van a kijelentése erősségével, ezzel is nyitja a cikket (egyébként jó újságírói fogás)....

A szerző szerint a három fő ok, ami miatt a mai kommersz, "romantikus salsa" halálra van ítélve:
- hiányoznak belőle a salsa afrikai gyökerei (ritmika, vallási alapok)
- hiányzik belőle a folyamatos, akár zene (felvétel) közbeni improvizáció
- hiányzik belőle a régen megszokott "hétköznapi" történetek elmesélése (minden mai csak a szerelemről szól)

A szerző szerint a mai salsa kommersz, kiüresedett, nagy tömegek ízlését kiszolgáló alkalmazott műfajjá vált, amely elvesztette a legfontosabb különbség-képző ismérveit.
A fenti alapvető elvárásokat (afrikai gyökerek, improvizáció, történetmesélés) a szerző Kubában véli megtalálni ismét, ahol szerinte még élnek ezek a hagyományok.
Ez lenne a timba?

Az én véleményem erről egy picit más. Valóban érezni, hogy az elmúlt évek Kubából érkező lemezein valami friss, egészen új zenéket, s talán műfajokat ismerhetünk meg. Ilyen a timba is.
A fent említett három hiányosságot azonban én csak a kommersz műfajban vélem felfedezni (igazat kell adjak ennyiben a szerzőnek), s talán abban is, hogy a latin kultúrkör más fellegváraiban (Puerto Rico-ban, Kolumbiában, Los Angelesben, New Yorkban stb.) az elmúlt évtized nem hozott nagy áttörést együttesekben, műfajokban.
Viszont nem írnám le ilyen könnyedén a Kubán kívüli világot, ha kicsit visszább nézünk az időben, láthatjuk, hogy minden, ami Kubából indult, ezen vidékek szűrőin keresztül és hozzáadott apróságaival jutott el a világ más pontjaira és vált népszerűvé. Várom, hogy a most tapasztalható, friss irányzatok más földrészeken népszerű stílusokkal keveredve megjelenjenek a világ salsa színpadán. Szerintem ez a fúzió (bármennyire is azt mondják, hogy már a timba is egy fúziós műfaj) nem Kubában fog megvalósulni, hanem ott, ahol a többi műfaj gyökerezik. Oi-oi-oi!

A fent említett cikk olyan, mintha azt mondanák, hogy jó zeneszerzők és zenészek márpedig csak Kubában vannak.
Igen, mi mások, akik nem vagyunk "timba őrültek" várjuk a történéseket, táncolunk a sok-sok régi (hazánkban még mindig hihetetlen felfedezéseket tartogató) zenékre, s persze az újakra is, talán picit kisebb lelkesedéssel, s igen, mi is várjuk a friss szeleket. Szerintem ezek a szelek nem Kubából fújnak.
Nnna, lehet fújni rám is. :-)