Már második évben rendezték meg a miskolci Kocsonya Fesztivál keretén belül azt a fantasztikus programot, melyen öröm és megtiszteltés részt vennie bármelyik táncosnak (legyen az amatőr vagy profi). A neve is sokat mondó: Tánc Együtt, azaz monstre 24 órás tánclehetőség a vállalkozó és táncolni imádók számára.
Az ötletgazda az egyik miskolci színész, Fagyi volt, aki úgy gondolta, a tánc lehet az egyik olyan remek dolog, ami összehozhatja az embereket újra vagy legalább egy napra. Így tavaly az ötlet valósággá vált, és a Kocsonya Fesztivál otthont is adott neki. Az esemény péntek 18 órától szombat 18 óráig tartott, és az interneten folyamatosan nyomon lehetett követni a fellépéseket - sajnos hang nélkül.
Mi, miskolci Fuertések kapva kaptunk az alkalmon, hogy megmutathassuk, mit tudunk, illetve salsázhassunk újra és megint. Gyorsan két időpontot, egy negyedórát éjjel, egyet pedig nappal le is foglalt az egyikünk, Móni, s már csak a fellépőket kellett toborozni. Nem volt nehéz, hiszen e remek alkalmat ki hagyná ki.
2008. február 23.
Ez éven már egyértelműnek vettük, hogy újra táncolunk mi is. Szintén két időpontban.
A rendezvény egyik újdonsága volt, hogy az interneten már hanggal együtt lehetett követni az eseményeket. (Néha egész érdekes volt. :) )
2009. február 21.
Az ottani kis közönség, melynek összetétele folyamatosan változott, hálás volt minden egyes produkcióért, nemcsak a miénk kapott nagy tapsot.
Fotók, és ez éven videó felvételek is megörökítették a táncainkat. Mi, akik részt vettünk benne, nagyon élveztük. Talán nemcsak én éreztem azt, hogy egy nagy egésznek vagyok egy kicsiny, de annál jelentősebb része, hanem a táncos társaim is gondoltak arra, hogy a néhány ruedával és páros tánccal egy olyan rendezvény sikeréhez járulunk hozzá, mely a tánc iránti szeretetet erősíti bennünk, résztvevőkben és azokban, akik látják a fellépéseket. Illetve egy kicsit össze is hozza az embereket.
Rueda - 2009. február 21. (A videót kilencéves fiam készítette, a hangot én tettem alá. :) )
Ahogyan belekezdtem ebben az írásba, újra felvetődött bennem egy régi ötlet, melyet egy, nem oly régen elhunyt fiatalember szeretett volna megvalósítani. Bár ő nem volt táncos, viszont nagyon lelkesen akart minket, salsásokat támogatni. Ő grandiózus tervvel állt elő anno nekem: Guinness-rekordot szeretett volna egy folyamatos salsa táncolással megvalósítani. Az időtartamot 24 órában határozta meg, de csak tervként, mivel nem tudta, volt-e már hasonló rekord. Ötlete egy-két évre feledésbe merült, ő eltávozott. Most viszont eszembe jutott, milyen nagyszerű lenne a Tánc Együtt-höz hasonló buli: Salsa Együtt nonstop 24 órában! Annyian vagyunk, akik rajongunk e táncért és fordítunk minden héten több órát salsára! Ebből összejöhetne egy 24 óra is! E tervhez, ötlethez keresek támogatókat, legyen az bármelyik salsaiskola tagja, tanára!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.