salsa

Csapódik az autó ajtaja, tele a jármű, indulunk haza a buliból. A hátsóülésen megszólal az egyik fiú, micsoda klassz parti volt. Majd még kétszer elhangzik ugyanez a szájából az elkövetkezendő tíz percben. Én csendben ülök, kissé fáradt lábakkal, álmos fejjel. Valahogy én nem érzem ezt a lelkesedést. Már nem! Mert, jól emlékszem, volt olyan időszak, mikor bizony én is csak ilyetén mondatokat ismételgettem (van rá tanúm! :D) egy-egy, számomra jobban sikerült parti után.

Mi változott? Nem tudom. Talán az újdonság varázsa tűnt el?

Azóta már az a kérdés is megfogalmazódott bennem: mitől szuper egy parti és mitől nem. A választ teljesen szubjektív kell, hogy legyen, hiszen olyan feltételek szabják meg, melyek az egyéntől függnek: milyen a lelki állapotban baktat vagy robban be a partira, ott milyen impulzusok érik, és azokat ő hogyan reagálja le. (Jelzem, azt az állapotot veszem alapnak, amikor az illető nem fogyaszt alkoholt és egyéb hangulatjavítót!)

Vegyük példának a múlt szombati Black Tracy-s salsa partit itt, Miskolcon (amúgy is meg szerettem volna egy poszt formájában emlékezni róla). A szórakozóhely először vállalkozott salsa buli rendezésére, és hogy ne fogjon mellé a zenét illetően, Pestről hívott DJ-t, akinek személyére vonatkozóan tanácsot is kértek a SFuerte tanáraitól. Egy szóval, DJ Enrique válogatta a talpalávalót.

Nagy várakozással mentem a partira, és leginkább a kíváncsiság hajtott: vajon milyen lehet egy olyan parti, amit egy gyakorlott salsa DJ csinál és nem DJ Tombao az (az ő buliai az alap). Ha valami el is tántoríthatott volna a partin való megjelenéstől, az a Black Tracy istenhátamögöttisége. Csakis autóval lehet megközelíteni, ami már visszariaszthatja a gyalogosan vagy busszal közlekedőket, hogy oda kilátogassanak egy buli kedvéért. Néhányunkat sem a belépődíj értéke, sem a bárban kapható innivalók ára nem  lelkesített, de az legyen most a legkisebb gond (marad a szomjazás a kispénzűeknek). A helyiséget, melyet a salsa partinak szántak, igyekszem teljesen objektíven szemlélni... Hm, megvolt. És most jöhet a szubjektív véleményem, ami megegyezik az előzővel. Szerintem nívós és kultúrált a maga nemében: a berendezés, a mellékhelyiségek (először láttam olyat, hogy a nők részére több van fenntartva!), a táncparkett. Ez utóbbi a kiscsapatunknak elég volt, de több embert már nehezen tudna kiszolgálni. Végülis egy rossz szavam sem lehet e téren.

S most nézzük a zenét! Mivel DJ Enrique munkásságát nem ismertem eddig, csakis a szombati parti alaján tudnám megítélni. Azt érzem, hogy a zeneszámok válogatásánál biztosra ment. Nem ismert bennünket, mire indulunk be, gondolom, ez vezérelte végig. Így főleg salsa (kolumbiai, venezuelai, Puerto Rico-i, stb.) szólt, egy-két reggaetonnal, bachataval és merenguevel megspékelve. Csupa pörgős, jól táncolható zene, erre nem panaszkodhatott senki. Sőt, valakinek kifejezetten erre van igénye! Csak az én szívem fájt: kb. három kubai számot tudtam összeszámolni, és az egyik cubaton volt. Timbáért rajongó lelkem ezúttal (is) kielégítetlen maradt. De mit számítok én!

Most visszakanyarodok a poszt elején feszegetett témához. A partit követő órákban és napokban többféle reakciót hallottam arról, ki hogyan érezte magát, miket tapasztalt pozitív és negatív tekintetben. Míg az egyik közepes bulinak ítélte, addig a másik az utóbbi hónapok legjobbjának. Az egyik nehezményezte az árakat, a másikkal mindezt feledtette a táncolás lehetősége. A helyzet a szubjektivitás legkitűnőbb példája. Igazságot nem lehet tenni és teljesen felesleges. Gondolom, tudod, miért.

Mi a szitu velem?! Hm, összességében elmondhatom, hogy jól éreztem magamat, s hogy a buli közepén majdnem elaludtam, nem a DJ-nek volt köszönhető, hanem annak, hogy túl kényelmes volt a fotel, nem kértek fel a fiúk és isszonyat álmosság tört rám. De nem szabadkozom! Hanem őszintén bevallom, már elég rég voltam olyan salsa partiban, ahonnan úgy távoztam: fúú, ez egy top 5-ös buli volt, még-még, sok ilyet! De tudom, az, hogy valahol hogyan érzem magamat, csakis rajtam múlik! Nem azon, milyen a zene, hány fiú kér fel, milyen velük táncolni, mennyibe kerül a beugró, az ásványvíz, stb. Azt hiszem, már nem is vágyok azokra "fantasztikus, hiper-szuper partikra", hanem csak arra, hogy egy jót táncoljak azokkal a fiúkkal, akikkel szeretek salsázni, és örülök, ha néha fel-felcsendül egy-egy timba. S azt sem bánom, ha a táncparkett közepén csak én rázom a hátsómat egy reggaetonra.

Megjegyzés:  a fotókat a buli.boon.hu fotósa készítette