Az LA-33 már itt van velünk egy ideje: azóta, amióta a bulikban is játsszák (hál' égnek már nem) a La Pantera Mambót, de vicces, hogy miközben ezt a csontot már lerágtuk, valahogy csak tavaly vettük elő ugyanazon album másik óriási zenéjét, a Soledad-ot...

Már 2007-ben megjelent a következő album, de valahogy az is csak szép lassan hódítja meg a táncparkettet. Jut eszembe mindez arról, hogy nemcsak meglepetés volt, hogy a vasárnapi SalsaLovers bulin (szinte a legelején) betettem a Bye-bye-t (még egyik buliban sem hallottam...), hanem a buli végén még volt olyan, aki emlékezett rá. Volt miért. Az elején az a cha-cha... hát, ember legyen a talpán, akit nem indít meg.

Kevés olyan dal van, ami pontosan azt az érzést adja át, amiről szól. Az utolsó, amire emlékszem, hogy ilyen, Jimmy Bosch Otra Oportunidad-ja. Onnan ismerszik meg számomra az ilyen zene, hogy először, amikor hallom, sejtem, hogy miről szólhat. Érzem. Elindít valamit. Elgondolkodtat. Aztán előveszem igen kopottas spanyol-tudásomat, odafigyelek a szövegre (na jó, időnként kutatok egy kicsit a szövege után :-)), megpróbálom összerakni, hogy tényleg miről szól, s bingó.

Ez a két dal egyúttal nagyon jó válasz egy korábbi posztra is, mely szerint a modern salsa miért halott. Ott olvashattuk, hogy a modern salsából hiányzik a történet-mesélés. Hát, ez nem igaz.

Következzen a két dal (Jimmy Bosch-tól csak élő felvételt találtam, ami persze nem ugyanazt az érzést hozza, amit fényesre csiszoltak a stúdióban, de aki ismeri, tudja, milyen).

Te is ismersz ilyen zenéket?