Néhány bejegyzéssel lejebb, az egyik kommentben elvetődött az improvizálás kérdése, fontossága a táncban, a salsában. Kicsit elmolyoltam a témán, majd összeszedtem a molyrágta gondolatokat és a következőkre jutottam.

A táncolás maga alapvetően improvizációval kezdődik egy ember életében. Az egynéhány éves kisgyerek meghallja a zenét és a pelenkás popsiját jobbra-balra rugóztatja - ösztönösen. A szülei meg felvisítanak, hogy táncol a gyerek. A fantáziadúsabb szülők már a versenytáncosi jövőképét is lepergetik képzeletben. De ez nem baj! Sőt! A gyereknek csak áldás, ha a szülők odafigyelnek rá, és legyen bármilyen irányú a tehetsége, támogatják ebben. No, de térjek vissza a főcsapásra! A lábrugóból és a csípőriszából jön létre a tánc és annak élvezete. És a legtöbbünk improvizál az első táncos éveiben. Szól a rádióban, egyéb lejátszóban a kedvenc számunk, "csendes magányunkban" egy szoba mélyén ropjuk rá olyan mozdulatokkal és lépésekkel, ahogy jön, a környezetet kizárva, feledve. Ki törődik olyankor, hogy profi tánclépéssel rázza-e?! Csak élvezzük a zenét és a mozgást.

Azonban elérkezik az a helyzet is, mikor a nagyközönség előtt kell bemutatni a tánctudományunkat pl. az iskolai diszkó keretében. Az első alkalommal önfeledtem nyomják a gyerkőcök a különböző mozdulatokat tánc gyanánt, majd látva a tapasztaltabbakat kezdenek gyanakodni, hogy az ösztönös lépések mellett vannak egyéb lépések is. Hogy a zenés klippek táncprodukcióit ne is említsem! Ekkor a táncos palánta vagy elbizonytalanodik és egy jó időre (remélhetőleg nem örökre) lemond a táncról vagy képzi magát: tánciskolában vagy otthon innen-onnan ellesve a tánclépéseket, mozdulatokat.

Az ezután következő improvizáció már egészen más, mint a legeslegkezdetibb. Ha az illetőnek vérében van a tánc, akkor már az első tanult mozdulatokat ösztönszinten kezdi alkalmazni a táncában. Ha kevésbé számít őstehetségnek, akkor bizony eleinte ragaszkodni fog a kályhához.

Hogy ez mit jelent a salsában?! Először is rendszeresen eljársz órákra. Megtanulod szépen sorjában az alaplépéseket, az alap figurákat, és ha nagyon elvetemült vagy, akkor már az első órák után berobbansz egy partira. Meglehet, hogy eleinte jó néhány táncod - legyél lány vagy fiú - abból áll majd, hogy mindvégig magadban számolod a ritmust (1, 2, 3, ., 5, 6, 7,.), és csak arra törekszel, hogy az órán megtanult figurát mindenáron letáncold alig törődve a partnerrel, de a lényeg az, hogy te táncolsz!

Az improvizálás kezdete és ideje mindenkinél más időpontban jön el - ha el jön egyáltalán. Aki bátrabban és ösztönösebben mozog a táncparketten, hamar ráérez a dolgok menetére, és a tanult figurák zárt körét áttörve maga kezdi el kombinálni az alaplépéseket. Aki kevesebb önbizalommal rendelkezik vagy alapvetően megelégszik a figurák nyújtotta biztonsággal, az - sokáig - ragaszkodik majd a tanult lépések egymás utáni letáncolásához. Ami ugye nem baj, mert a tánc élvezete a fontos.

Miből is áll az improvizáció a salsában, ahogyan én gondolom (és elnézést, hogy csak a kubai casinot veszem példának)? Elsősorban abból, hogy a zene által keltett érzéseit követi a táncos. Ezeket az érzéseket jeleníti meg a különböző lépésekkel, mozdulatokkal, figurák levezetésével (férfiaknál). Stílus elemeket visz a táncába, tartozzon az a rumbához, cha-cha-chahoz, mambohoz vagy a reggaetonhoz. A tánc már nem arról szól, hogy "na, most letáncolok vagy táncoltatok a lánnyal egy setentát vagy egy sombrerot, mert azt még nem", hanem arról, hogy átadod magad a zenének, a táncnak és hagyod, hogy jöjjenek maguktól a tanult vagy ösztönös mozdulatok. Mind a lépések, mind a stílus elemek.

Az improvizatív táncban hogyan lehet továbbfejlődni? Tanulásssal és sok-sok gyakorlással, azaz tánccal hónapokon, éveken át. Másként nem megy. Tanulni lehet az órákon, workshopokon, internetes videókról. Figurákat, stílus elemeket, mozdulatokat. Az ott elsajátítottakat gyakorolni kell akár rögtön élesben a partikon, akár gyakorló órákon, akár otthon egymagunkban. A tanult mozdulatnak a testünkbe, lelkünkbe kell ivódnia, hogy aztán a maguk természetességével jelenjenek meg a táncunkban.

(Egy gyakorlós sztori, ami velem történt meg nem oly régiben az egyik órán: volt egy nyáron tanult mozdulat, melyet két kezes exhibela alatt lehet elkövetni a lányoknak színesítve az adott lépéssort. Gondoltam, gyakorlom, ha már oly kevés lehetőségem van a táncra mostanában. Ruedában táncoltunk és a siete loco-t mondta be a tanárunk. A két záró exhibelánál lelkesen feltekintettem a vezető kezekre, majd az induló lépésnél némi képpen behullámoztam a felsőtestem, ahogy tanultam. Erre a partnerem kiröhögött, hogy mi a búbánatot művelek! Én meg azt nem értettem, mi a mulatságos az erőfeszítésemben. Aztán legyintettem egyet: nem érti a művészetet! :D )

Egyre azonban felhívnám a figyelmet! Az improvizációval tűzdelt tánc, ha partnerrel történik, még mindig páros tánc. Ergo, ha pillanatnyilag el is kalandozik valamelyik fél, akkor is tudatában kell lennie, hogy a másikkal táncol, nem magának. Ha ezt a játék szemszögéből tekintem, akkor tulajdonképpen a különböző plusz elemek használatával a másiknak akar a táncos tetszeni: a nő a férfinak, a férfi a nőnek.

Az improvizatív tánc nem kötelező. Egyáltalán nem! Enélkül is lehet élvezni a salsát. Viszont széppé, érdekesség és élvezetessebbé teheti a táncot mind a partnereknek, mind a külső nézelődő számára. Segítségével kifejezhetjük az érzéseinket, a zenét. Egy plusz élményt tud adni az improvizáció szülte tánc, mint amikor a "kötelezőket" vesszük sorjában. Ha partnerre akadunk ebben, akkor előállhat az a állapot, hogy egymást inspirálják a táncosok. Ebből jöhet a "ragyogás"-érzés. De ez már egy másik téma.